Motiváló tanulási környezet – Hogyan alakítsd tanulásra motiválóvá a gyerekszobát?

A tanévkezdés közeledtével mi, anyukák (hisz mindegyikünkben lapul egy titkos lakberendező) kezdünk azon gondolkodni, hogyan varázsoljuk motiváló tanulási környezetté gyerekünk szobáját. Az iskolakezdés előtti hónapban, nyaralás után jövünk rá, hogy kinőtte az eddig használt székét, több helyre volna szükség az iskolai dolgoknak, az egész nyáron elő sem vett játékok megértek az elajándékozásra, hely szabadul fel….és még lehetne sorolni.

Néhány szempont a tanulás tréner szemével a gyerek tanulási helyszínének tervezéséhez, újra gondolásához – még mielőtt nekiállnál a megvalósításnak.

Színek a tanulás környezetében

Egy 2009-es, a Science magazinban megjelent kutatás szerint, amelyet a kanadai British Columbiai egyetem kutatói készítettek, a piros és a kék színek szignifikáns hatással vannak a kognitív képességekre. A színek hatását a képességekre úgy tesztelték, hogy a tesztalanyok számítógépen színes (piros és kék) háttérrel kaptak különböző feladatokat, a kontrollcsoport semleges színű hátteréhez képest. A kutatók azt találták, hogy a piros a gondolkodást, a figyelmet, a koncentrációt igénylő feladatok esetén segített, a kék pedig a kreativitást, problémamegoldást igénylő feladatoknál volt hatékonyabb a semleges fehér háttérnél.

A piros és a kék színek okos alkalmazásával segíthetjük tehát a lurkó tanulását. A falon azonban egy erőteljes kék/piros szín a legtöbb esetben nem vállalható. Főleg, ha a gyerek alvóhelye szemben van a színes fallal. Jól megválasztott kiegészítőkkel azonban megteremthetjük ezen színek jelenlétét a tanulási környezetben.

Fali színnek pedig érdemes semleges világos színt választani.

Motiváló tanulási környezet – falióra és időgazdálkodás

Erről egyetlen lakberendezéssel foglalkozó blog sem ír… mert nem a hatékony tanulás a fő rendező elvük.

A gyermek alsós korától már érdemes faliórát felszerelni a tanuló sarok falára, számára munka közben is jól látható helyre. Nem kell feltétlenül megvárni, hogy ismerje a hagyományos számlapos órát.

A tanulás iránti motiváció fenntartásában, az önszabályozó tanulás kialakításában fontos szerepe van az idővel való hatékony gazdálkodásnak. Ha kíváncsi vagy, hogyan tudod a jó időgazdálkodás alapjait minél korábban megtanítani  neki, olvasd el az Időgazdálkodás gyerekeknek blogbejegyzést!

Az óra kiválasztásában teljes szabadságot biztosíthatsz a gyereknek, amin akár az aktuális kedvenc mesehős figurája vagy állata szerepel.

Fény a tanulás környezetében

Szeptemberben még nem aktuális, a természetes fény elég, de nagyon hamar itt vannak a késő őszi hónapok, amikor az otthoni tanulás már csak mesterségesen megvilágítással megvalósítható.

A természetes fény fontos – és abból az irányból jöjjön, amelyik kezét a gyerek nem használja írásra (tehát jobb kezesnek balról, balkezesnek pedig jobbról). Fontos, hogy ne árnyékoljon be semmi a munkafelületre.

Figyelmi, koncentrációs problémával küzdő gyerek íróasztalát ne helyezzük az ablak mellé. Nehéz helyzetbe hozzuk, mert a kinti történések (akár egy madár vagy megrezdülő falevél) elvonhatják a figyelmét. Számára a legjobb, ha a tanuló sarok a lehető legingerszegényebb, szemben ül a fallal, és amit lát, az mind a tanulással kapcsolatos – motivációs kép, rövid motivációs felirat, napirend, órarend stb.

Lámpa – Fontos, hogy állítható legyen a magassága, és irányítható a fénye. Célszerű LED lámpát választani, ami nem hevül fel használatkor, ezért a gyerek, ha véletlenül hozzáér, nem sérül meg. A hideg, fehér fényű izzó helyett a sárgás, melegebb fényt kibocsátó kellemesebb a szemnek és a hangulatnak is.

Saját tapasztalat: Merem ajánlani a polcra szerelhető lámpát (satus v. csiptetős megoldással), mert nem foglal helyet az asztalon, nem kell kerülgetni. Arra az oldalra helyezzük, amely irányból a természetes fény jön (ld. fent).

Felhasznált forrás: A tanulás és a színek kapcsolata résztémában: Ravi Mehta and Rui (Juliet) Zhu: Blue or Red? Exploring the Effect of Color on Cognitive Task Performances – Science /2009 https://science.sciencemag.org/content/323/5918/1226/tab-pdf

 

A cikk folytatódik a 2. résszel, amelyben a hatékony tanulás szempontjából vesszük sorra  a tanulósarok két főszereplőjét: az asztalt és a széket. 

Tovább a 2. részhez

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a témában!

13 + 13 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?
Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Nincs önbizalma a gyerekednek - mi van a komforzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával? Hogyan erősítsd az önbizalmát a komfortzónája tágításával? Példa 7 napos kihívásokkal külön fiúknak és lányoknak. Te is tehetsz tudatosan azért, hogy erősödjön az önbizalma – mert az önbizalom a tanulásban is csodákra képes.

a tanulás-tréner tanul

A tanulás-tréner tanul és „zongorázni tudja” a különbséget

Amikor a tanulás tréner „zongorázza a különbséget” a tanulás/tanítási módszerek között – és a zongora nem véletlen, hanem az apropo a blogbejegyzés megszületéséhez

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!