A szerző pedagógus, tanulásfejlesztés-tréner

A bejegyzés olvasási ideje: 3 perc

Motiválni a tanulásra – beszéljünk a motivációról

Élek egy köznapi analógiával, és a motivációt üzemanyaghoz hasonlítom, ami biztosítja a felszállást, a repülést, mondjuk egy vadászgépnél. Ha nincs üzemanyag, a gép szárnyszegett, és a földön marad. A motiváció a MIÉRT, a „belső feszültség”, ami miatt tesszük, amit kell.

A lehetséges motiváló tényezők (motivátorok) pedig lehetnek: a szükségszerűség (mert kell), akarat (kell ahhoz, hogy a célomat elérjem), érdeklődés (csinálom, mert örömet találok benne), kihívás (vajon meg tudom-e ezt is ugrani?) vagy épp megfelelési vágy (teszem, mert ezt várják el tőlem), de lehetne még sorolni…

A tanulással kapcsolatos motiváció legmagasabb foka – szakmai szóval ez az önszabályozó tanulás – amikor a gyerek képes önmagát motiválni és önállóan, önmagáért tanulni. Ennek hátterében akarati tényezők ugyanolyan súllyal szerepelnek, mint a személyes célok meghatározásának (tudatosság, önismeret) és azok fenntartásának képessége (önfegyelem).

Motivációhiány a tanulásban – hogyan jelenik ez meg a mindennapokban?

Amikor a szülők a gyermek motivációhiányáról panaszkodnak, annak több összetevőjét említik: „nincs kedve nekiülni”, „nem érdekli”, „állandóan noszogatnom kell”, „csak túl akar esni a feladatain, nem számít, milyen minőségben”, „nem érdekli, ha rossz jegyet kap” stb.

Ilyenkor nagy a kétségbeesés, hiszen eleget hallanak-hallunk az élethosszig tartó tanulásról, és arról, hogy a folyamatos tanulás döntő befolyással bír a boldogulásra az életben.

Ha a motiválatlanság hátterében az iskolai eredménytelenség és az ebből fakadó kudarcélmények állnak, jogos a félelem, hogy sérül a gyerek énképe és önértértékelése. Ez pedig bezárhat kapukat számára olyan lehetőségek előtt, amelyet pedig megérdemelne. Ha erre gyanakszunk, akkor érdemes átgondolni – akár közösen a gyermekkel – , hogy mi állhat a kudarcélmények hátterében, az okot feltérképezni, és azt célzottan kezelni.

A gyermekek motivációs szintje változhat területenként (tantárgyanként v. oktató pedagógusonként) és időben is.

Alsós korban a legfőbb motivátor a tanulásra a pedagógusnak való megfelelési vágy. Nem igazán lehet a klasszikus értelemben vett motivációhiányról beszélni ebben a korban. Ha nincs kedve tanulni, a háttérben sokkal inkább más okok húzódhatnak, a kudarckerülő magatartástól a tanulási nehézségig, illetve önbizalomhiányig.

Felsőben már a tapasztalatok szerint két „nehéz” időszak is van, amikor a gyerekek általánosan motivációhiányosak, éspedig:

  • általános iskola felső tagozat, 6-7. osztályos korban,
  • gimnazisták 10. osztály környékén.

A felsős korosztályban a szülő már csökkenő mértékben referenciapont, és a megfelelési vágy sem lép fel motiváló tényezőként.

A TE gyereked mennyire motivált a tanulásra?

Mennyire motivált a gyermeked a tanulásra?

Kérd a Motiváció a tanulásra TESZTET, válaszolj 8 kérdésre és azonnal kiderül!

Nincs spam! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot!

, de Motiválni a tanulásra – külső eszközök vs. belső motiváció

Hasznosnak lehet idézni a tanulás és motiváció összefüggésrendszerében is használható Deci és Ryan (2000) önmeghatározás elméletét a kérdés megválaszolásához.

Az elmélet szerint az egyén a 0 motivációs szintről képes eljutni a külsőleg motivált állapotból a legmagasabb, belsőleg motivált szintig. Tehát a motiváció fejleszthető.

Ugyanezen elmélet megállapítja, hogy mindenkinek veleszületett pszichológiai szükséglete az autonómia (önállóság), a kompetencia (önmaga irányításának képessége) és a társas kapcsolódás. Mindannyian érzünk belső motivációt törekedni ezen belső szükségleteink kielégítésére. A kérdés csak az, hogyan változtassunk úgy, hogy ezeket a gyerek a tanulás során is megélje.

Motivációs eszközök használata – motiválható-e a gyerek a tanulásra a szülő által?

Kutató pszichológusok sokasága vizsgálta a külső motivációs eszközök, jutalmak hatását a motiváció alakulására, és jutott különböző következtetésekre. Kísérletekkel igazolt, hogy a külső motivációs eszközök – pl. a zsebpénz, illetve még gyakrabban a plusz képernyőidő és az iskolai teljesítmények összekapcsolásarövid távon, az újdonság ereje miatt képesek a motivációs szint emelésére. Ritkán képesek azonban maradandó viselkedésváltozást elérni.

Összefoglalva, elindíthatják a gyermeket, de önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a gyermek a tanulás során megélje, megtapasztalja az önállóság (autonómia) és az önirányítás (kompetencia) érzését, például saját maga számára célok kijelölésével.

A siker, a sikerélmény a cselekvés – azaz a tanulás – fő fenntartója

A cselekvés, ha belegondolunk, nem pusztán következménye a motivációnak (van indíttatásom, tehát cselekszem), hanem oka is (cselekszem – van sikerélményem – van motivációm az újbóli cselekvéshez) – ezt szokták motiváció-paradoxonnak is hívni. A legszebb a dologban pedig, hogy bárhonnan indítható a kör.

A motiváció-paradoxon azt is mondja, hogy a gyermek képessé tehető arra, hogy létrehozza a saját belső motivációját – nem kell várnia arra, hogy kívülről lógassák be elé.

Mindenkinek van valamilyen sikerélménye az iskolában, a tanulásban – ez tény. Ebből már ki lehet indulni. Az is tény azonban, hogy vannak problémák a siker sikerélményként való megélésében, tudatosításában. Azaz vajon képes-e a gyerek arra, hogy a sikerélményeit megélje, és úgy kezelje, hogy azok motorjai lehessenek a következő cselekvésének.

 Mit tehetünk a gyerek belsőleg motivált állapotba kerüléséért?

Korosztálynak megfelelően kisebb-nagyobb szülői segítséggel, de bátorítsuk arra, hogy saját maga határozzon meg célokat maga számára, és dönthessen abban is, hogyan éri el azokat.

A meghatározott célt – ami lehet egy félév/évvégi jegy, vagy javítás valamilyen tárgyból – le kell bontani, fel kell aprítania apróbb részcélokra, hogy napi szinten váljanak a cselekvés-tanulás mozgatóivá.

A sikerélmény eléréséhez – mint említettük – olyan célokat érdemes kitűzni, amelyek erőfeszítés és befektetett munka árán elérhetők, hiszen ekkor fogja a maga teljességében megélni a „képes voltam rá” büszkeségét.

Szintén alapvető – akár volt sikerélmény, akár nem – reflektálni a cél megvalósítása során szerzett tapasztalatokra, leginkább közös beszélgetéssel; a reflexiót/önreflexiót pedig a „legközelebb ezt jobban fogom csinálni” szolgálatába állítani.

Az iskolai felkészülés során a gyerek a tananyag tanulás mellett magáról is tanul, a reflektálás segít a jó gyakorlatok szokássá erősítésében és a további fejlődésben. Szülőként semmiképp se mulasszuk el kimenettől függetlenül a pozitív visszacsatolást, ami kevésbé az elért eredményre, hanem inkább az ahhoz vezető útra fókuszál. 

Összefoglalva: Motiválni a tanulásra a gyermekünket direkt úton (azaz külső motivációs eszközök bevetésével) ideig-óráig tudjuk. A megoldás hosszútávon az, ha támogatjuk abban, hogy saját belső motivációját megtermelje, fenntartsa.

Okosan tanulni! SMART Start komplex tanulás tanfolyam

A sikeres és eredményes tanulás 5 kulcsterülete közül az egyik a MOTIVÁCIÓ.

A SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyamokon megtanítjuk a gyerekeket arra, hogyan termeljenek maguknak belső motivációt a tanulásra. 

SMART Start tanulás tanfolyam 4 modulban – hogy sikerélmény legyen végre a tanulás!

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a témában!

11 + 5 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?
Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Nincs önbizalma a gyerekednek - mi van a komforzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával? Hogyan erősítsd az önbizalmát a komfortzónája tágításával? Példa 7 napos kihívásokkal külön fiúknak és lányoknak. Te is tehetsz tudatosan azért, hogy erősödjön az önbizalma – mert az önbizalom a tanulásban is csodákra képes.

a tanulás-tréner tanul

A tanulás-tréner tanul és „zongorázni tudja” a különbséget

Amikor a tanulás tréner „zongorázza a különbséget” a tanulás/tanítási módszerek között – és a zongora nem véletlen, hanem az apropo a blogbejegyzés megszületéséhez

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!