Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiválni a tanulásra – beszéljünk a motivációról

Élek egy köznapi analógiával, és a motivációt üzemanyaghoz hasonlítom, ami biztosítja a felszállást, a repülést, mondjuk egy vadászgépnél. Ha nincs üzemanyag, a gép szárnyszegett, és a földön marad. A motiváció a MIÉRT, a „belső feszültség”, ami miatt tesszük, amit kell.

A lehetséges motiváló tényezők (motivátorok) pedig lehetnek: a szükségszerűség (mert kell), akarat (kell ahhoz, hogy a célomat elérjem), érdeklődés (csinálom, mert örömet találok benne), kihívás (vajon meg tudom-e ezt is ugrani?) vagy épp megfelelési vágy (teszem, mert ezt várják el tőlem), de lehetne még sorolni…

A tanulással kapcsolatos motiváció legmagasabb foka – szakmai szóval ez az önszabályozó tanulás – amikor a gyerek képes önmagát motiválni és önállóan, önmagáért tanulni. Ennek hátterében akarati tényezők ugyanolyan súllyal szerepelnek, mint a személyes célok meghatározásának (tudatosság, önismeret) és azok fenntartásának képessége (önfegyelem).

Motivációhiány a tanulásban – hogyan jelenik ez meg a mindennapokban?

Amikor a szülők a gyermek motivációhiányáról panaszkodnak, annak több összetevőjét említik: „nincs kedve nekiülni”, „nem érdekli”, „állandóan noszogatnom kell”, „csak túl akar esni a feladatain, nem számít, milyen minőségben”, „nem érdekli, ha rossz jegyet kap” stb.

Ilyenkor nagy a kétségbeesés, hiszen eleget hallanak-hallunk az élethosszig tartó tanulásról, és arról, hogy a folyamatos tanulás döntő befolyással bír a boldogulásra az életben.

Ha a motiválatlanság hátterében az iskolai eredménytelenség és az ebből fakadó kudarcélmények állnak, jogos a félelem, hogy sérül a gyerek énképe és önértértékelése. Ez pedig bezárhat kapukat számára olyan lehetőségek előtt, amelyet pedig megérdemelne. Ha erre gyanakszunk, akkor érdemes átgondolni – akár közösen a gyermekkel – , hogy mi állhat a kudarcélmények hátterében, az okot feltérképezni, és azt célzottan kezelni.

, de Motiválni a tanulásra – külső eszközök vs. belső motiváció

Hasznosnak lehet idézni a tanulás és motiváció összefüggésrendszerében is használható Deci és Ryan (2000) önmeghatározás elméletét a kérdés megválaszolásához.

Az elmélet szerint az egyén a 0 motivációs szintről képes eljutni a külsőleg motivált állapotból a legmagasabb, belsőleg motivált szintig. Tehát a motiváció fejleszthető.

Ugyanezen elmélet megállapítja, hogy mindenkinek veleszületett pszichológiai szükséglete az autonómia (önállóság), a kompetencia (önmaga irányításának képessége) és a társas kapcsolódás. Mindannyian érzünk belső motivációt törekedni ezen belső szükségleteink kielégítésére. A kérdés csak az, hogyan változtassunk úgy, hogy ezeket a gyerek a tanulás során is megélje.

Motivációs eszközök használata – motiválható-e a gyerek a tanulásra a szülő által?

Kutató pszichológusok sokasága vizsgálta a külső motivációs eszközök, jutalmak hatását a motiváció alakulására, és jutott különböző következtetésekre. Kísérletekkel igazolt, hogy a külső motivációs eszközök – pl. a zsebpénz, illetve még gyakrabban a plusz képernyőidő és az iskolai teljesítmények összekapcsolása – rövid távon, az újdonság ereje miatt képesek a motivációs szint emelésére. Ritkán képesek azonban maradandó viselkedésváltozást elérni.

Összefoglalva, elindíthatják a gyermeket, de önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a gyermek a tanulás során megélje, megtapasztalja az önállóság (autonómia) és az önirányítás (kompetencia) érzését, például saját maga számára célok kijelölésével.

A siker, a sikerélmény a cselekvés – azaz a tanulás – fő fenntartója

A cselekvés, ha belegondolunk, nem pusztán következménye a motivációnak (van indíttatásom, tehát cselekszem), hanem oka is (cselekszem – van sikerélményem – van motivációm az újbóli cselekvéshez) – ezt szokták motiváció-paradoxonnak is hívni. A legszebb a dologban pedig, hogy bárhonnan indítható a kör.

A motiváció-paradoxon azt is mondja, hogy a gyermek képessé tehető arra, hogy létrehozza a saját belső motivációját – nem kell várnia arra, hogy kívülről lógassák be elé.

Mindenkinek van valamilyen sikerélménye az iskolában, a tanulásban – ez tény. Ebből már ki lehet indulni. Az is tény azonban, hogy vannak problémák a siker sikerélményként való megélésében, tudatosításában. Azaz vajon képes-e a gyerek arra, hogy a sikerélményeit megélje, és úgy kezelje, hogy azok motorjai lehessenek a következő cselekvésének.

 Mit tehetünk a gyerek belsőleg motivált állapotba kerüléséért?

Korosztálynak megfelelően kisebb-nagyobb szülői segítséggel, de bátorítsuk arra, hogy saját maga határozzon meg célokat maga számára, és dönthessen abban is, hogyan éri el azokat.

A meghatározott célt – ami lehet egy félév/évvégi jegy, vagy javítás valamilyen tárgyból – le kell bontani, fel kell aprítania apróbb részcélokra, hogy napi szinten váljanak a cselekvés-tanulás mozgatóivá.

A sikerélmény eléréséhez – mint említettük – olyan célokat érdemes kitűzni, amelyek erőfeszítés és befektetett munka árán elérhetők, hiszen ekkor fogja a maga teljességében megélni a „képes voltam rá” büszkeségét.

Szintén alapvető – akár volt sikerélmény, akár nem – reflektálni a cél megvalósítása során szerzett tapasztalatokra, leginkább közös beszélgetéssel; a reflexiót/önreflexiót pedig a „legközelebb ezt jobban fogom csinálni” szolgálatába állítani.

Az iskolai felkészülés során a gyerek a tananyag tanulás mellett magáról is tanul, a reflektálás segít a jó gyakorlatok szokássá erősítésében és a további fejlődésben. Szülőként semmiképp se mulasszuk el kimenettől függetlenül a pozitív visszacsatolást, ami kevésbé az elért eredményre, hanem inkább az ahhoz vezető útra fókuszál. 

Összefoglalva: Motiválni a tanulásra a gyermekünket direkt úton (azaz külső motivációs eszközök bevetésével) ideig-óráig tudjuk. A megoldás hosszútávon az, ha támogatjuk abban, hogy saját belső motivációját megtermelje, fenntartsa.

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!