gy gondolod, hogy nincs önbizalma a gyerekednek? Vagy nem vagy biztos abban, hogy elég van neki – a képességeiből, személyiségéből adódóan sokkal több önbizalma is lehetne? A bejegyzésben segítünk tisztábban látni, illetve konkrét példákkal megmutatjuk, milyen apró lépésekkel tehettek aktívan azért, hogy jobban értékelje magát és egyre magabiztosabbá váljon. 

Mielőtt belevágnánk, a komfortzóna fogalmát szükséges tisztázni, illetve néhány tényt a komfortzóna és az önbizalom összefüggéseiről – de tényleg csak röviden, mert felnőtt viszonylatban sokat hallunk a változtatás, a komfortzóna elhagyásának szükségességéről, ha megakadtunk – akár a munkahelyi, akár a magánéletünkben, akár fizikai, akár mentális értelemben.

A komfortzónáról – gyerekek esetén „komfortkuckóról” – röviden

A komfortzóna, mint pszichológiai fogalom értelmezhető a gyerekek esetében is. Azt a „teret” jelöli, ahol a gyermek biztonságban érzi magát, kényelmes, megszokott tevékenységekből, rutinokból áll. Mint amikor nap mint nap ugyanarra a játszótérre megyünk, ugyanazokkal a játékokkal játszunk – minden ismerős, kiszámíthatóan nyugodt, biztonságos. Mindenkinek van és mindenkinek szüksége is van egy ilyen „térre”.

Sok kutatás támasztja alá, hogy a komfortzóna időnkénti elhagyása, új helyzetekkel való szembesülés lehetőséget ad a gyerekeknek új dolgok felfedezésére, ezáltal új készségek megszerzésére, ezáltal az önállóságuk és az önbizalmuk növelésére.

Dr. Eileen Kennedy-Moore gyermekpszichológus írja:

„Ahhoz, hogy a gyerekek fejlődni tudjanak, ki kell lépniük a komfortzónájukból. Az új kihívások és élmények felfedezése segíti őket abban, hogy tapasztalatot szerezzenek magukról: milyen hatással vannak rájuk, és miként reagálnak az új helyzetekre. Bár a komfortzóna biztonságot nyújt, a fejlődéshez szükséges, hogy a gyerekek időről időre kilépjenek belőle, és kényelmetlenül érezzék magukat egy ideig, hogy új készségeket és önállóságot szerezzenek.”

5 tény a komfortzóna és az önbizalom összefüggéséről

1. A komfortzóna biztonsága JÓ, de egyben határokat is jelöl meg, az önbizalom határait: Ha valaki mindig a komfortzónájában marad, és nem hajlandó kockázatot vállalni vagy új dolgokat kipróbálni, nem fejlődik az önbizalma. Dr. Albert Bandura pszichológus szerint: „Az önbizalom egyik fő forrása az a tapasztalat, hogy képesek vagyunk kezelni a kihívásokat és sikeresen megoldani a felmerülő problémákat.”

2. Az önbizalom a „jól végzett munka” sikerélménye, egy-egy új akadállyal való szembenézés, a helyzetek megoldásának kitalálása és a megvalósítás révén épül.

3. A sikeres komfortzóna-tágítás erősíti az önbizalmat Dr. Tamar Chansky, a gyermekpszichológus szerint: „Amikor a gyermek sikeresen megbirkózik a komfortzónáján kívüli helyzetekkel, megtapasztalja, hogy képes új dolgokat megtanulni és kihívásokat legyőzni. Ez a sikerélmény erősíti az önbizalmát, és növeli az önbecsülését.”

4. Szükséges az egyensúly: Ha a szülő átesik a ló túloldalára és folyamatosan új és új kihívások elé állítja a gyermekét, az negatívan hat a gyerek önértékelésére, önbizalmára,  nem segíti a személyes fejlődését. Dr. Eileen Kennedy-Moore, gyermekpszichológus szerint: „Az egyensúly eléréséhez fontos, hogy a gyermek találkozzon kihívásokkal, de ne érezze magát túlzottan fenyegetve vagy túlságosan kényelmetlenül.”

5. A komfortzóna,  mint „kisgömböc”: minden alkalommal, amikor a gyermek kilép belőle – amikor új dolgot próbál ki vagy tanul meg –  egyre tágabb, egyre nagyobb lesz, a megtanult dolog vagy megismert helyzet már nem lesz ismeretlen, komfortzónán belülre kerül.

Használjátok ki a nyarat az önbizalmának erősítésére!

Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, mennyire fontos az önbizalom a gyereknek, szárnyakat adhat neki a tanulásban is. Ha kértél, adtunk Tippeket is, hogyan használjátok ki okosan a nyári szünetet a komfortzónája szélesítésére, hogy szeptemberre magabiztosabbnak érezze magát a bőrében. 

Most abban szeretnénk segíteni konkrét példákkal, hogyan is nézzen ki egy-egy kihíváslista. Mivel minden gyerek más, kinek-kinek máshol van a komfortzóna határa, így az önbizalomerősítő kihíváslista minden gyereknél egyedi.

Te mint szülő fogod tudni a legjobban, melyik az a kihívás, ami csak egy pici lépés a komfortzónáján kívül, de (fizikai vagy mentális) erőfeszítést igényel a gyerek részéről. Érdemes közösen, a gyerekkel beszélgetve összeállítani a kihíváslistát.

Gyermek komfortzóna - mindenkinek máshol van

Példa 7 napos önbizalomerősítő kihívásra lányoknak

Anna 9 éves nagyvárosi kislány. Nagyon szeret rajzolni. Nehezen barátkozik, társaságban nehezen oldódik. Az iskolában kötelességtudó, szabálykövető, fontos neki, hogy megfeleljen. Szívesen olvas, és hallgat történeteket. A játszótéren a mozgás, futkorászás helyett inkább a homokozót választja, ahol leggyakrabban egyedül épít. 

(A kihíváslista támaszkodik Anna erősségeire (pl rajzolás), de személyiségének figyelembevételével tűz ki apró lépéseket a félénkség, a szociális nehézségei leküzdésére.)

Nincs önbizalma a gyerekednek - 7 napos önbizalomerősítő kihívás lányoknak

Példa 7 napos önbizalomerősítő kihívásra fiúknak

Zsolti 10 éves kisfiú, városban lakik. Nagyon mozgékony, iskolaidőben focizni jár. Könnyen teremt kapcsolatot felnőttekkel, más gyerekekkel. Szereti, ha az ő akarata érvényesül a játékban és otthon is. Nagyon kritikus másokkal és magával szemben is. Nehezen viseli, ha valami nem sikerül neki elsőre, könnyen feladja. Nem tudja elfogadni, ha hibázik, és azt sem, ha ezt megmondják neki.

(A kihíváslista figyelembe veszi Zsolti erősségeit, ezekre támaszkodva tűz ki kihívásokat azokon a területeken, ahol szükség van a fejlődésre – önreflexió, empátia, együttműködés).

Nincs önbizalma a gyereknek? 7 napos önbizalomerősítő kihívás

Hogyan használd a példa-kihíváslistákat?

Amikor a szót, hogy „kihívás” meghalljuk, általában valami nagyobb volumenű dologra gondolunk. A példákkal azt is szerettük volna megmutatni, hogy először pici lépésekben érdemes gondolkodni.

A fokozatosság elve különösen fontos – hogy a gyerekek a komfortzónájukból kilépve ne a pánik-zónában találják magukat, ahonnan fejvesztve menekülnének (a túlméretezett kihívás visszaüt, ellenkező hatást ér el – demotiválja, megijeszti, megbénítja a gyermeket).

Mindkét lista utolsó kihívása az önreflexiót, a gyermek saját magáról való gondolkodását támogatja. Akkor tudjuk ennek a hatékonyságát maximalizálni, ha adunk lehetőséget neki elmondani, szavakkal is megfogalmazni!

Önbizalom-fejlesztés a nyáron

Ha megvalósítottatok néhány nyári kihívást, érdemes elindulni a kooplab „Így győztem le magamat a nyáron!” című pályázatán az értékes nyereményekért!

A pályázat egy újabb alkalom arra, hogy a kihívás teljesítésének sikerélményét újra átélje/átéljétek!

Tudj meg többet a pályázatról a gombra vagy a képre kattintva!

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplabot a közösségi médián is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban a tanulásban!

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!
Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

a tanulás-tréner tanul

A tanulás-tréner tanul és „zongorázni tudja” a különbséget

Amikor a tanulás tréner „zongorázza a különbséget” a tanulás/tanítási módszerek között – és a zongora nem véletlen, hanem az apropo a blogbejegyzés megszületéséhez

Perfekcionista a gyerekem

Perfekcionista a gyerekem a tanulásban – mit tegyek?

A perfekcionizmus latin eredetű szó, azt jelenti, hogy abszolút tökéletességre törekvés. A perfekcionista személy nagyon magasra teszi a lécet magával és másokkal szemben is, nem éri be a maximálisnál kevesebbel. Nem ismeri az "elég jó" fogalmát. Ha idáig olvasod a...
Elsős gyerek nyílt óra - mire figyelj?

Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán

Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek!

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!