A zongora csak apropó. Frissen elkezdett zongoratanulásom néhány órája alkalom volt arra, hogy a tanítvány szerepében a saját bőrömön élesben megtapasztaljam, amiről eddig tanárként erős „hitem” de valós megélésem nem volt. Mit és hogyan tapasztaltam tanulóként? Mi az az „örök igazság” a tanításban, ami a tanítvány székéből megerősítést nyert bennem – hogy tanárként jó úton járok – erről fog szólni a bejegyzés.
A tanulás-tréner tanul
Folyamatosan újat (vagy újra) tanulni nem csak szükségszerű, amit a körülöttünk gyorsan változó világhoz való alkalmazkodás indukál, hanem motiválhat bennünket az önfejlesztés iránti vágy, vagy pusztán az élvezet, az öröm keresése. Utóbbi juttatott odáig, hogy régen dédelgetett tervemet – a két kézzel zongorázást – vízióból a valóság kézzelfogható talajára hozzam.
Elkezdtem zongorázni tanulni. A sors úgy hozta, hogy két pedagógust is választhattam – és nem döntöttem látatlanban, mindkettőhöz elmentem egy-egy próbaórára. Az alapinformációk azonosak voltak, ezeket osztottam meg velük mindjárt a legelején: nem akarok szolfézzsal és kottákkal foglalkozni (legalábbis kezdetben), a két kéz koordinációja „mission impossible” volt eddig, amin változtatnék és örömmel kísérletezem, azaz hallás után szeretek próbálkozni dallamokat lejátszani egy kézzel.
A próbaórákon való részvétel érdekes kísérlet volt: a tanítási folyamatot a másik oldalról nézve megtapasztaltam, mi a különbség, ha a tanítvány passzív befogadó, vagy ha saját tanulásának aktív és konstruktív résztvevője.
A két helyzet eltérő pedagógiai szerepfelfogásokat példáz: az „irányító-én megmondom mi lesz” típusú és a „facilitáló-segítő, mentor” típusú pedagógus szerepet.
Hogy is néztek ki konkrétan a próbaórák?
A tanulás-tréner tanul: a „zongora” a fókuszban
Ezen a próbaórán csak külön kérésre kerülhettem testközelbe a zongorával. Meg kellett kérdeznem, hogy odaülhetek-e.
Sok közlés volt a zongoraoktatás különböző módszereiről (elmélet). De egyetlen kérdés sem hangzott el, ami arra vonatkozott volna, hogy nekem milyen preferenciáim lennének a tanulásban.
Megismerkedtünk a zongorával (amit ismertem), átvettük az ujjrendet és néhány ujjváltási gyakorlatot néztünk meg. Ez technikailag hasznos volt, de zeneiségét tekintve unalmas, a fülnek nagyon monoton. Dallam lejátszással, zenével nem foglalkoztunk. Az i-re az tette fel a pontot, amikor meg kellett hallgatnom egy oktatói szerzeményt, hogy milyen szép is tud lenni egy-egy harmónia (ha..ha).
A végeredmény: Gazdagabb lettem egy-két technikai ismerettel, azonban a lelkem nem érintődött meg – a zene, a zenetanulás pedig erről is kellene hogy szóljon. Technikai gyakorolnivalót kaptam.
A tanulás-tréner tanul: a „tanítvány” a fókuszban
A másik próbaórán néhány perces bemelegítő beszélgetés után rögtön a tárgyra tértünk: az volt a feladat, hogy játszak el egy népdalt, amit szeretek.
Tananyag: A „tanítvány” előzetes ismereteihez és preferenciájához igazítva
Nem népdalt, hanem egy bonyolultabb, de számomra nagyon kedves dallamot választottam. Nem volt kifogás, ebből indultunk. Tanultunk ujjrendet, tempó- és ritmustartást – a munkadarabon gyakorolva. Mindkét kézzel.
A pedagógus alapvetése az volt, hogy a célnak megfelelően (két kézzel tudjam játszani a dallamot), a szemmel látható tudásomat fejlesztve (kézhasználat, ujjrend, ritmus és tempó) jussunk el a legmesszebb a darabban.
Motiváció: A „mit miért csinálunk” tudatosítása
Az óra 90%-ában a zongorán játszottunk, hol egyedül, hol mindketten. A verbális információközlések – persze voltak azok is – során mindig ki volt emelve a gyakorlati használhatóság (miért lesz jó neked, ha ezt tudod).
A végeredmény: Feldobva jöttem el az óráról, mert éreztem, hogy a tanulás/tanítás folyamatában én is figyelembe lettem véve. Kaptam megerősítést (volt sikerélményem) és útmutatást, hogy miben kell a következő alkalomig fejlődni (gyakorolnivaló).
A tanulás-tréner tanult és „zongorázza a különbséget” a tanítási módszerek között
Bárki mondhatná, hogy ha egy diákot tanítunk, könnyű a mentor szerep. Igaz, a legkönnyebben ekkor kivitelezhető. Ha továbblépne, és azt állítaná, hogy egy egész csapat gyerekkel ugyanez lehetetlen, hangosan tiltakoznék.
Azt mondanám, hogy a megvalósíthatóság elsősorban a pedagógus személyiségétől, nem pedig a gyerekcsapat méretétől függ. Egy irányító-pedagógusnak, akinek a tananyag tanítás az elsődleges célja, nehéz átülnie a „mentor-nyeregbe” akkor is, ha az a tanítvány egyedül van (lásd én első tapasztalatom).
Egy mentor-típusú pedagógusnak osztálytermi körülmények között is a gyerek a legfontosabb. Belőle indul és rá épít a tanulásszervezés során.
A pedagógiában rendelkezésre állnak azok az eszközök (kooperatív technikák), amellyel a pedagógus a mentor szerepében teheti élménnyé és aktív folyamattá a diákok tanulását – tantárgytól függetlenül az osztályban.
A tanulás-tréner tanult és megerősíti: így érdemes tanítani, így JÓ tanulni.
Személyre szabott segítség a tanulásban – hogy SZÁMÁRA IS sikerélmény legyen a tanulás!
Egyénileg online vagy kis csoportban a tanteremben arra törekszem, hogy együtt építsük fel a NEKI legjobb, leghasznosabb tanulási stratégiát!
Kérek értesítést az új bejegyzésekről!
Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplabot a közösségi médián is!
Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban a tanulásban!
