Frissítve: 2025.11.08.

A szerző Péter Kata tanulásfejlesztés-tréner, pedagógus, a SMART Start Tanulás Programok vezető trénere, a kooplab – Sikerélmény a tanulás! alapító tulajdonosa.

A bejegyzés olvasási ideje: 3 perc

Hogyan tanulunk meg tanulni… nálunk, a SMART Start Tanulás Programokon? Legyen szó akár alsós, akár már felsős gyermekről vagy éppen nagy gimnazistáról, minden SMART Start Tanulás programon a lényeg ugyanaz:

A diák van a „cselekvő tanulás” középpontjában.

Ha szétszálaznánk a fenti sommás mondatot, akkor ezt jelenti részleteiben:

1. Nem a tanár vagy a tananyag, hanem a diák van fókuszban

Az osztálytermekben és egyéb tanfolyamokon még mindig túlsúlyban a frontális oktatás, ahol a tanár az asztal mögül mondja a  magáét, a gyerekek hallgatják, jó esetben csöndben és mással foglalkoznak a pad alatt. Ezzel szemben a SMART Start Tanulás programokon a diák PARTNER.

Nincs két egyforma diák, mint ahogyan nincs egy olyan tanulási módszer, ami mindenkinél ugyanolyan hatékonyan működik. Egyszerűbben: nincs egyenrecept a tanulásra. Ahhoz hogy a legjobban tudjunk segíteni a diákoknak a tanulásban, két tennivaló van:

– megismerni a diákot illetve rávenni arra, hogy felismerje a saját erősségeit – amit aztán a tanulás során kamatoztat,

– megmutatni és gyakoroltatni több tanulási módszert és technikát, amelyek közül – mint egy „étlapról” – az iskolai felkészülés során választhat: mindig azt a módszert, amelyik az adott tanulási céljának leginkább megfelel, illetve számára a leghatékonyabb.

2. Figyelem az egyénre – a „tananyagleadás” helyett

Minden SMART Start tanulás tanfolyam – legyen az alsós vagy felsős, vagy éppen nagy gimnazistáknak szóló – kis csoportban zajlik. Fontosnak tartjuk a létszám limitet, szándékosan nem akarjuk reprodukálni az iskolai megaosztálylétszámokat, hiszen pont a lényeg veszne el. A tanfolyamokon minden diákkal (kisebbek esetén a szülőkkel is) személyes kapcsolatot alakítunk ki és tartunk fent.

Az ajtónk nem csukódik be azzal, hogy vége van a tanulástréning-alkalmaknak. Időről-időre rákérdezünk, hogy állnak diákjaink a célkitűzéseikkel, hogyan működnek/válnak be a tanult technikák, és ők is keresnek/kereshetnek bennünket, ha problémába ütköztek, kérdésük van, vagy csak megerősítésre szorulnak.

3. Passzív részvétel helyett aktív, „cselekvő tanulás”

A mottónk a „gyakorlat, gyakorlat, gyakorlat…” játékkal fűszerezve.

Nem is gondolnánk, hogy mennyire ki vannak éhezve a gyerekek a valós térben és időben (nem online) zajló közösségélményre, közös játékra. Ezért a tanfolyami feladatok – amelyekkel a JÓL tanulás módszereit próbálgatja – között játszunk. Olyan játékot is, amelynek didaktikai célja van (tehát valamilyen tanulással kapcsolatos információt szeretnénk felismertetni, vagy személyesen megtapasztaltatni) és olyan játékot is, ami „csak” felszabadít és jókedvűvé varázsol.

Hisszük, hogy az élményen keresztül vezet az út a tanulással kapcsolatos averziók csökkentéséhez, a tanulás megszerettetéséhez.

Tanulás másképpen

Mi a kooplabnál azon dolgozunk, hogy minden gyereknek sikerélmény legyen a tanulás!

Alsóban a tanulási képességek fejlesztése van a fókuszunkban.

Felsőben az önálló tanulás, a különböző tanulási technikák elsajátítása, motivációs és önismereti kérdések kerülnek előtérbe.

Gimnazistáknál a motiváció és időgazdálkodás tanulása a sláger – a szociális kapcsolatok fontosságának erősödésével – a legfontosabb cél a hatékonyság növelés.

Kíváncsi vagy, hogyan érvényesülnek a fent leírtak az egyes korosztályoknál?

Nézd meg, melyik korosztálynak mit ajánl a SMART Start Tanulás program!

A SMART Start Tanulás program személyes tanfolyamai budapesti helyszínen zajlanak, de van mód vidéki tréningek szervezésére is (felsősöknek illetve gimnazistáknak). Ha vidéki helyszínen szeretnél SMART Start Tanulás programot, vedd fel Velünk a kapcsolatot!

Külső segítség a tanulásban - hogyan válassz okosan?

Segítség a tanulásban – hogyan válassz okosan külső segítséget?

Hogyan válassz jó segítséget a gyerek tanulásához? Szempontok a döntéshez, hogy megkapjátok a megfelelő segítséget – amire Nektek van szükségetek!

Hullámvölgyek a tanulásban - mikor és miért következnek be, és leginkább mi az ellenszerük?

Hullámvölgyek a tanulásban – mikor, miért vannak, mi az ellenszer?

Mikor és miért romlik egy korábban jól teljesítő gyermek tanulmányi eredménye? Vannak tipikus életkori szakaszok, amikor ez nagy valószínűséggel bekövetkezik a szülők nagy ijedtségére. Hogyan érdemes ezeket a hullámvölgyeket szemlélni, és mit lehet a pánik helyett tenni?

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Önértékelés fejlesztése óvodásoknál - szülői tippekkel

Önértékelés fejlesztés óvodásoknál – hogyan csináld otthon?

Az önmagáról való gondolkodás képességének fejlesztése minél korábban, akár már ovis korban fontos a pozitív énkép és önbizalom kialakulásához. Minél korábban kezdjük támogatni ebben, annál hamarabb felismeri, hogy lehet és érdemes beszélni arról, amit csinál és ahogy megéli a helyzeteket. Szülői tippekkel – hogyan csináljátok otthon?

Iskolaelőkészítő az iskolában - Mire jó és mire nem?

Iskolaelőkészítő foglalkozások az iskolában – Mire jók és mire nem?

Nagyon sok iskola szervez iskolaelőkészítő foglalkozásokat az újonnan elsőbe indulóknak. Mire készülj, mire jók ezek a foglalkozások és mire nem? Mit tegyél, hogy a Te gyermeked magabiztosan kezdje az iskolát?

Elsős gyerek nyílt óra - mire figyelj?

Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán

Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek! Letölthető checklisttel!

Nyári tippek játékosan tanulási képességfejlesztésre

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben? Igen, lehetséges, úgy hogy a gyerek számára is élvezetes legyen!

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplabot a közösségi médián is!

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!

Adatvédelmi áttekintés
kooplab.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.