Frissítve: 2021.11.29.

Ahogy minden jó szokás rögzüléséhez, az idővel való jó gazdálkodás képességének bevésődéséhez is idő kell. Minél korábban elkezdjük tanítani ezt a gyerekeknek, annál több idő és lehetőség van a gyakorlásra, hogy már felsősként a tanulásra szánt idejét hatékonyan használja, vagy épp fiatal felnőttként ne stresszeljen vagy fulladjon bele a tennivalók sokaságába.

Hogy már kisebb korában mit tehetsz ezért,  megtalálod az Időgazdálkodás gyerekeknek korábbi blogbejegyzésben. Ebben a cikkben a tanulási idő tervezése a fő téma.

Tanulási idő tervezése – miért fontos?

Felnőttként is tapasztaljuk, hogy mennyivel nyugodtabbak vagyunk, ha előre tervezünk. Tudjuk pontosan milyen teendőink vannak, és be tudjuk azokat osztani napra, esetleg órára pontosan. Aki nem tervez, az csak a tennivaló-hegyeket látja maga előtt és a kilátástalanságot, hogy nem fog a végére érni. Sokan neki se fognak, vagy épp emiatt halogatnak  a legutolsó utáni pillanatig.

A tanulási idő tervezés ugyanezért fontos: a tennivalók lebontása, szakaszolása és a szükséges idő hozzárendelése emészthetővé és elérhetővé teszi a megvalósítást.

Nyugodtságot, magabiztosságot indukál – megugorhatóvá teszi az akadályokat.

A feladatokhoz idő hozzárendelése növeli a motivációt a feladat elvégzésére. Ha magunknak állítunk fel egy időt, amire egy feladatot meg kell oldani, akkor nagyobb elkötelezettséggel állunk neki, és a sikerélmény is erőteljesebb (hiszen önmagunkat győzzük le, nem?). A sikerélmény pedig további motivációt generál.

SMART Start tanulástervező alsósoknak
SMART Start tanulástervező

Egy kézzelfogható eszköz, amellyel az alsós gyerekek megtanulhatják a tanulásuk tervezésének első lépéseit.

  • tervező mágnestábla, sok színes tantágy-és sikermágnessel
  • felületek a dolgozatok, számonkérések nyilvántartására
  • figyelemfelkeltő megjelenítés – segít a vizuális típusú gyermeknek
  • kézzelfogható – hasznos és élvezetes a cselekvéses tanulási utas („matatós”) gyermeknek.
  • fizikai valóságában létezik, nem digitálisan – nem lehet kikapcsolni, bezárni.

Ha kíváncsi vagy, milyen tanulási utas a gyermeked, töltsd ki a 10 kérdéses tesztet az azonnali válaszért!

Tanulási idő tervezés – Hogyan kezdd el a gyerekeddel?

Tippek, amelyek Tanulástervezővel könnyen, de nélküle is megvalósíthatók – ha fontos, hogy a gyermeked jól kezelje az idejét, és felsős korában már gyakorlott és az idejét kihasználni tudó, hatékony tanuló lehessen.

Jelöljetek ki egy napot (célszerű szombaton v. vasárnap délután), amikor átnézitek a következő hetet közösen. Rakjátok fel mind az 5 napra előre a tantárgymágneseket!

Tegyétek fel a Figyelem mezőbe azokat a tantárgymágneseket, amelyekből számonkérés, dolgozat vagy házi feladat várható!

Minden hétköznap délután – a tanulási idő előtt – rendszeresítsetek egy rövid értékelést! Ekkor szedje le az eltelt nap tantárgymágneseit. A sikermágnessel értékelje az iskolában töltött napját tanulás szempontjából. Biztasd arra, hogy tudatosítsa az adott napon Őt ért legkisebb sikert is (jól feleletet egy kérdésre, biztató szót, dicséretet a tanító/tanártól vagy épp egy jó jegyet). A sikermágnes helyett megalkothatja saját siker-piktogramját.

Sikertelenség, kudarc előfordulása is természetes, jó, ha megfogalmaztatod vele, mi okozhatta, és milyen következtetéseket vont le, legközelebb mit fog másképp csinálni.

Tekintsétek át együtt a következő napokat! Amennyiben a Figyelem mezőben szerepel az adott hét valamely napján számonkérés, jelöljétek a tervező felületen a felkészülés napját/napjait.

Menjetek végig a fenti lépéseken a hét minden napján! Amennyiben a következő hétre bejelentettek számonkérést, jelöljétek a Tervező megfelelő felületén az adott tantárgyat!

Tervezzétek meg közösen a szombat/vasárnapi tanulást a Tervező Jövő héten lesz felületén szereplő tantárgyakból!

A hét végén, egy választott időpontban tekintsétek át az egész hetét, és készüljetek fel a következőre a fent leírtak szerint. Három-négy alkalommal való közös tervezést követően a gyerek önállóan és kedvvel fogja elkészíteni a saját tervét. A közös értékelés, visszacsatolás persze ne maradjon el, ami alkalom számodra, hogy tovább erősítsd magabiztosságát.

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a témában!

14 + 5 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Külső segítség a tanulásban - hogyan válassz okosan?

Segítség a tanulásban – hogyan válassz okosan külső segítséget?

Hogyan válassz jó segítséget a gyerek tanulásához? Szempontok a döntéshez, hogy megkapjátok a megfelelő segítséget – amire Nektek van szükségetek!

Hullámvölgyek a tanulásban - mikor és miért következnek be, és leginkább mi az ellenszerük?

Hullámvölgyek a tanulásban – mikor, miért vannak, mi az ellenszer?

Mikor és miért romlik egy korábban jól teljesítő gyermek tanulmányi eredménye? Vannak tipikus életkori szakaszok, amikor ez nagy valószínűséggel bekövetkezik a szülők nagy ijedtségére. Hogyan érdemes ezeket a hullámvölgyeket szemlélni, és mit lehet a pánik helyett tenni?

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Önértékelés fejlesztése óvodásoknál - szülői tippekkel

Önértékelés fejlesztés óvodásoknál – hogyan csináld otthon?

Az önmagáról való gondolkodás képességének fejlesztése minél korábban, akár már ovis korban fontos a pozitív énkép és önbizalom kialakulásához. Minél korábban kezdjük támogatni ebben, annál hamarabb felismeri, hogy lehet és érdemes beszélni arról, amit csinál és ahogy megéli a helyzeteket. Szülői tippekkel – hogyan csináljátok otthon?

Iskolaelőkészítő az iskolában - Mire jó és mire nem?

Iskolaelőkészítő foglalkozások az iskolában – Mire jók és mire nem?

Nagyon sok iskola szervez iskolaelőkészítő foglalkozásokat az újonnan elsőbe indulóknak. Mire készülj, mire jók ezek a foglalkozások és mire nem? Mit tegyél, hogy a Te gyermeked magabiztosan kezdje az iskolát?

Elsős gyerek nyílt óra - mire figyelj?

Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán

Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek! Letölthető checklisttel!

Nyári tippek játékosan tanulási képességfejlesztésre

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben? Igen, lehetséges, úgy hogy a gyerek számára is élvezetes legyen!

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!

Adatvédelmi áttekintés
kooplab.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.