Iskolaérett a gyermekem? Vajon menjen vagy maradjon?

Mindig nagy kérdés a szülők számára, hogy felkészült-e a lurkó elhagyni az óvodát és új közösséget találni. Vajon az iskolában meg fogja-e állni a helyét a tanulásban? Korábban a döntés erről a szülő kezében volt, amit az óvodapedagógussal közösen hoztak meg. Tapasztalataink szerint (főként a kisfiúk esetén) a többség a plusz egy éves óvodai nevelést választotta.

A törvényi szabályozás 2020-as bevezetésétől azonban a döntés kikerült a közvetlen szülői hatáskörből, helyette az Oktatási Hivatal a gyermek konkrét ismerete nélkül (bár szakértői véleményekre is támaszkodva) hozza meg az „ítéletet” és ad engedélyt a maradásra.

Iskolaérettség – mit is jelent valójában?

Szülők mondják:  „megérett a gyerek az iskolára, a nagybetűket már el tudja olvasni, és ki tudja számolni, hány kocka csokit kell adnia a tesónak igazságosan. A nevét pedig már középsős kora óta le tudja írni.”

Nos, ez nem feltétlenül jelent iskolaérettséget. Főleg nem, ha ugyanez a gyerek társaival nem tud kapcsolatot teremteni, állandó konfliktusban van játékidőben, és az óvónénik panaszkodnak, hogy csak akkor vehető rá szükséges, de neki nem feltétlen tetsző dolgokra, ha valaki ott van mellette és nógatja, „hajcsárkodik felette”.

Az iskolaérettség nem pusztán tudásbeli (írás, olvasás, számolás) jellemzők függvénye, sőt talán ezektől függ legkevésbé. Inkább sok összetevős alkalmasság arra, hogy a tanulásban és az osztályközösségben egyaránt megtalálja/megállja a helyét.

 Az iskolaérettség fontos jelzői

Három olyan képességet emelnék ki, ami az osztálytermi tanulás/iskolai lét szempontjából alapvető jelentőségű:

Figyelem/koncentrációs képesség megléte – a gyerek tudjon 10-15 percig figyelni arra, amit csinál, legyen leköthető ennyi időre egy-egy feladattal. Tudja megkülönböztetni a feladatot a játéktól.

Önszabályozás-önirányítás képessége – a gyermek legyen képes néhány szabály elfogadására, a szabályokhoz való alkalmazkodásra. Az iskolában több a szabály, mint az oviban. Szerencsés esetben az osztálytanító a szabályrendszert irányítottam, a gyerekekkel közösen találja ki, de így sem könnyű a gyereknek kereteken belül maradni. Szülőként otthoni szabályok felállításával, és azok következetes betartatásával segíthetünk.

Társas, szociális kapcsolódási képesség megléte – a gyermek tudjon társas helyzetben kapcsolatot teremteni, együtt játszani a másik gyerekkel, és a konfliktusait segítség kérésével békésen rendezni. Tudja kivárni, míg rákerül a sor – ez az önszabályozási képességgel is összefüggésben van. Szülőként a „türelem, a kivárás” fejlesztésével segíthetjük a gyerek képességfejlődését: nem kell minden kívánságot azonnal teljesíteni.

A jó beszédértés, a megfelelő gazdagságú szókincs, a verbális kifejezőképesség megléte mind fontosak az iskolai boldoguláshoz.

Mikor nem iskolaérett egy gyerek?

Az egyik fontos jelzés, ha testileg nem érett még meg, alacsony, nagyon vékony testalkatú – azt szokták erre mondani, hogy még az iskolatáskát sem bírná el. Ma ugyan az iskolatáska kérdés nem probléma, a gyerekeknek többnyire van lehetőség az iskolában tárolni a tanszereket, nem kell minden nap cipelni. A testi éretlenségre való hivatkozás az Oktatási Hivatalnál egy nyomós indok a plusz egy év óvodai nevelés alátámasztására (Forrás:  https://szuloihang.hu/iskolaerettseg2021/)

Az önállóság kérdése ez sok szülő számára nem egyértelmű fontos az iskolai alkalmazkodáshoz, boldoguláshoz. Ha nem tud önállóan enni, öltözni, tisztálkodni, akkor nem tekinthető érettnek az iskolára. Egy hat év körüli gyermeket nem kell otthon öltöztetni, vetkőztetni, képesnek kell lennie arra, hogy indulásra kész állapotba varázsolja magát – sokat tehetünk ennek érdekébe: ne akarjuk  „nagyon kényelmessé” tenni a gyermek életét.

Ha volt elég lehetősége mozgásigényét kielégíteni, akkor nagymozgásai ebben a korban már rendben vannak, felkészült a bonyolultabb, szem-kéz koordinációt igénylő feladatokra, mint az írás tanulása. Ha mozgásában még bizonytalan, vagy nem is szeret mozogni, hamar elfárad, gyakran elesik, járása, mozgása koordinálatlan, akkor valószínűleg nem kész még a koordinációja finomhangolására.

Ha nem szeret rajzolni, vagy nem képes rajzban kisebb részletek megjelenítésére, vagy nem alakult ki a jobb-bal oldali dominancia (váltogatja a kezeit), szintén intő jel az éretlenségre. A térérzékelés hiánya, hogy összekeveri az irányokat (jobb, bal, előre, hátra), vagy gyakran halad jobbról balra pl. egy kirakós feladatban, és nem érti a térirányokra vonatkozó kifejezéseket (alatta, felette, mellette, mögötte) szintén utalhatnak az idegrendszer fejletlenségére.

Mit látsz most a legnagyobb problémának az ősszel iskolába menő gyerekeknél – akiket már nem lehet visszatartani? – Kovács Ildikót, a budapesti Budakeszi úti Óvoda és a Labanc utcai Tagóvoda vezetőjét kérdeztem:

A saját két óvodámban (több mint száz gyermek jár hozzánk) a gyerekek – néhány kivételtől eltekintve – megfelelő képességekkel rendelkeznek az iskolakezdéshez. A legnagyobb gondot a szociális képességeik fejletlensége jelenti: gondot okoz az együttjátszás, az egymás elfogadása, a kapcsolat kialakítás – ami egy közösségben alapvető fontosságú. A gyermekek érzelmileg éretlenebbek, nehezen kötődnek, és elég sok a magatartási probléma. Az önszabályozás, a türelem terén van még bőven mit tenni a hátralévő időben.

Mit tehetsz, ha éretlennek látod, de muszáj már mennie iskolába?

Nem kell kétségbe esni, a szeptemberi iskolakezdésig még rengeteg idő áll rendelkezésre a változásra. A természet teszi a dolgát, van akinél előbb, van akinél később, de mindenképp megtörténik. Szülőként a megfelelő körülményeket kell „csak” biztosítanod, hogy

–  kielégíthesse mozgásvágyát változatos formában (játszótér, szabad levegőn tartózkodás),

– alkalmazkodnia kelljen néhány otthoni alapszabályhoz (játék elpakolás, esti rutin),

– érezze meg saját felelősségét a saját dolgai (ruhái, játékai) iránt, és legyen saját feladata, amellyel a családi élet hétköznapi működéséhez hozzátehet,

– rendszeresen ismerkedhessen, kapcsolatba kerülhessen ismeretlen gyerekekkel (játszótér, szervezett csoportfoglalkozások).

Hamarosan a koopblogon: Mit tehetsz otthon, hogy jól induljon a suli?

Válassz jól iskolát/pedagógust

Szülőként – főleg ha az első iskolába menő gyermekünk van – igyekszünk minden lehetőséget alaposan körüljárni, végignézzük a szóba jöhető iskolák honlapjait (nyílt napokon/órákon veszünk részt, ha a járványhelyzet engedi), pedagógiai programokat olvasunk, tájékoztatókat hallgatunk meg tapasztalatokat vadászunk a facebookon, más szülők véleményét kérdezzük az iskoláról/pedagógusról, és még sorolhatnám. Majd hozunk valamilyen döntést.

2+1 tanács iskolaválasztáshoz, saját tapasztalatból:

Keress olyan iskolát, amely nem esik messze a lakóhelyetektől – a mindennapos hosszú utazás oda-vissza vállalhatónak tűnik az elején, de nem az (sem gyereknek, sem szülőnek),

– A magániskolák – amelyek gombamód szaporodnak az állami oktatásból „menekülők” igényeinek kielégítésére – nem magától értetődően biztos megoldások, sem az osztály gyermek-összetétele, sem a szülői közösség szempontjából. Ha mégis emellett döntenétek, igyekezzetek mihamarabb képet alkotni a társaságról.

Plusz 1: Ne nyomasszon, hogy JÓ döntést kell hoznod: minden helyzetből van kiút, a váltás lehetősége mindig rendelkezésre áll,. Nem kell attól különösebben félni, hogy a gyermek fogja megsínyleni a változást – az alkalmazkodóképességüket ebben a korban csak csodálni lehet.

Az iskolaválasztásra van még idő, pár hónap még rendelkezésre áll, míg dönteni kell a konkrét jelentkezésről. Hamarosan a koopblogon: Hogyan válassz iskolát?

Témák – bejegyzések, amelyek érdekelhetnek az iskolára való előkészületekkel kapcsolatban:

Ha szeretnéd még egy évet az oviban hagyni, mit tehetsz, mire hivatkozz az OH kérvényben? Konkrét, szakmai érvek és azok súlya az OH döntésben – Mit írj az OH kérvény indoklásába?

Hogyan tanítsd meg helyesen ülni? – Gerinckímélő ülés tanuláskor

Hogyan tanítsd meg bánni az idővel kicsi korától? Tippek, trükkök a jó időgazdálkodás megalapozására kis korban

Hogyan tervezz és rendezz be motiváló tanuló sarkot a lurkónak otthon?

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a témában!

8 + 15 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked az iskolai létben és a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Nincs önbizalma a gyerekednek - mi van a komforzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával? Hogyan erősítsd az önbizalmát a komfortzónája tágításával? Példa 7 napos kihívásokkal külön fiúknak és lányoknak. Te is tehetsz tudatosan azért, hogy erősödjön az önbizalma – mert az önbizalom a tanulásban is csodákra képes.

a tanulás-tréner tanul

A tanulás-tréner tanul és „zongorázni tudja” a különbséget

Amikor a tanulás tréner „zongorázza a különbséget” a tanulás/tanítási módszerek között – és a zongora nem véletlen, hanem az apropo a blogbejegyzés megszületéséhez

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!