APÁK NAPJA – idén június 19. vasárnap

Sokan még a pontos dátummal sincsenek tisztában – tény, hogy ez az ünnep sokkal kevesebb figyelmet kap, mint amennyire fontos. Az utóbbi időben szerencsére talán van valami apró változás, kezdünk felébredni, hogy az Anyák megünneplése mellett az Apák is érdemelnek egy napot, egy róluk szóló ünnepet. Egyik nagy kedvenc, Lackfi János költőm írt erről egy szösszenet-verset, amiből két rövid szakaszt idézek:

“Mit csináljunk apák napján?

anyák napja az még hagyján

szavalunk szép verseket,

a szülők meg bőgjenek!

Apák napján általában

ovi, suli sincs, mert nyár van

Nyáron honnan szedhetek

jó bőgetős verseket?” (Lackfi János: Apák napja)

Apák napja – miért ünnepeljük?

Apa JELENLÉTE a családban kulcsfontos – akkor is, ha sokat dolgozik, vagy épp már nem lakik otthon :(. Nem citálom ide a szakirodalom sokaságát, hogy miért és hogyan más, de ugyanolyan jelentőségű a férfi energia és a férfi minta a lány- és fiúgyermekeknek egyaránt. Abba se mennék bele, hogyan szeret másképpen egy apa, mint egy anya, vagy hogy mit okoz a gyerekekben apa tartós hiánya – ezt mindenki tudja vagy akár a saját bőrén nőként/társként meg is tapasztalja (ha például olyan párt választott, aki hiányos vagy rossz apa-mintával nőtt fel).

Inkább beszéljünk az ünneplésről: az Apák ünnepléséről csak mi, Anyák  gondoskodhatunk – tény, hogy nyár van, így sem óvónéni, sem tanítónéni nem vállalja át a feladatot. Tehát hajrá Anyák!

Ünnepeljük az Apákat, fejezzük ki, hogy szeretjük és értékeljük Őt nem pusztán férfi és társ-szerepben, hanem Apa szerepében is. Akkor is tegyük meg, ha titokban, félmosollyal úgy gondoljuk, lenne még hová fejlődnie.

Apák napi személyes ajándék – Ötlet, ami egyedi, kreatív, a gyerek készíti és garantáltan Apa szívéig hatol

Ha híve vagy a személyes ajándéknak, és túl vagy a “Szuper apa” szuveníreken, itt egy ötlet! Inkább félkész ajándék, amit mindenki úgy öltöztet fel a személyes, rajzban vagy írásban kifejezett gondolataival, ahogyan akar – az egyediség és a szívhez szólás ettől válik valóra. A gyerekek rajzolnak, írhatnak vagy ragaszthatnak bele képeket tetszés szerint.

Nem lesz hozzá szükséged beszerzendő eszközökre, mert pusztán színes ceruzával/filctollal készül, de mégis örök emlék lesz Apának.

Ezért gondoljuk, hogy a meghatódás garantált! Lapozz bele!

Az ajándék elkészítéséhez nem kell más, mint

* a letölthető és nyomtatható sablon A4 

* és a gyermek kreativitása: rajzolhat, írhat de akár a kedvenc apás képeit is beragaszthatja az oldalakra – ettől lesz Apáról, Rólatok szóló.

A letölthető sablonok nem tartalmaznak egyetlen illusztrációt sem – csak a szöveget és szabad helyet a saját képeknek, rajzoknak, írásoknak, díszítéseknek. A sablonokat ki kell nyomtatnod (kényelmes, ha van otthoni nyomtatód). Annyi lapot használsz a sablonból, amennyi neked szimpatikus :).

Tedd idén különlegessé az Apák napját!

Kérd a sablon letöltéséhez szükséges linket, és már készíthetitek is!

apák napi személyes ajándék
apák napi személyes ajándék

A regisztrációval elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. A beküldéssel hozzájárulsz, hogy a kooplab havonta egyszer hírlevelet küldjön neked a gyermek tanulásának támogatásával kapcsolatban. A hírlevélről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.

… hogy Apák napja is nagybetűs ünnep legyen Apának és a családnak!

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
rossz ceruzafogás - hogyan javítsd ki?

Rossz ceruzafogás – hogyan javítsd ki?

A gyerekek 60%-a úgy kerül iskolába, hogy nem jól fogja a ceruzát – ezzel nem lenne semmi probléma – erre van az alsó, hogy ezt korrigálja – , de 30-as osztálylétszámnál nehéz dolga van a pedagógusnak. Tippek szülőknek, hogyan vegyék saját kezükbe a dolgot, hogy az írás ne gyötrelem, hanem sikerélmény legyen!

iskolaválasztás -leendő elsősnek hogyan válassz jól iskolát?

Iskolaválasztás leendő elsősnek – hogyan válassz JÓL iskolát?

Iskolaérettség – mit tegyek otthon, hogy jól induljon a suli? Hétköznapokban használható tippek, praktikák, hogy mivel segítheted szülőként a majdani iskolai alkalmazkodást. Mit NE tegyél semmiképpen sem?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

lényegkiemelés fejlesztés alsóban

Megtalálja a lényeget? – lényegkiemelés fejlesztés játékosan

A lényeg kiemelésének képessége az olvasott szövegből a hatékony és sikeres tanulás alapja. Mégis a gyerekek egy része küzd, nem érti amit olvas, elvész az információk között, és nem tud különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Mit tehet a szülő, ha segíteni szeretne a problémán?

motiváló tanulási környezet kialakítása gyerekeknek otthon

Motiváló tanulási környezet – 1. rész

Hogyan alakíts ki motiváló környezetet a gyereknek otthon a hatékony tanulásért? Ötletek, tippek a tanulás tréner szemével.

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás “tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

virtuális gyereklét kordában tartása

Virtuális gyereklét – mit tegyen a szülő? 1. rész.

Mit tehet egy szülő, ha szabályozni szeretné a gyermek képernyő előtt töltött idejét? Hogyan birkóznak meg mások a problémával? Reprezentatív magyar kutatási adatokkal, hogy milyen stratégiával próbálják a szülők kordában tartani a gyerekek online életét. Milyen szülői csoportok különböztethetők meg?

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Milyen tanulási utak vannak a gyereknél? Ismerd meg, hogy tudd, hogyan támogathatod hatékonyan az önálló tanulásban! 3 perces kérdéssor kitöltésével

húsvéti játék otthon

Mi történhetett a Kockásfülű nyúl és a húsvéti nyuszi között? – kreatív feladat gyerekeknek

Egy képről történetet kitalálni és azt elmesélni a leghatékonyabb eszközök egyike, ha a gyerekünk fantáziáját, kreativitását és verbális kifejezőkészségét akarjuk otthon fejleszteni. Az iskolai olvasókönyvek is tartalmaznak ilyen típusú feladatokat, csak sajnos az...
online tanulás tréning

Online oktatás hatékonyan?

Lehet hatékony az online tanulás? Milyen egy jó online tanóra?

kirándulás nagyobbakkal

Kirándulás nagyobbakkal – hogyan vedd rá Őket?

Nagyobb gyerekeket kimozdítani az asztal mellől, a digitális térből embert próbáló feladat. A levegőre menni, kirándulni pláne nem menő. Jó stratégiát és tervszerű kivitelezést kíván a szülőtől. Így valósítsd meg lépésről-lépésre.

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanulás – milyen képességekre van szükség?

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek listája hosszú: mivel kell rendelkeznie egy gyereknek ahhoz, hogy ne szenvedés legyen számára a tanulás. A lényeg azonban néhány pontban megragadható. Ezt foglaltuk össze ebben a bejegyzésben. Miért foglalkozunk az...
Játékos fejlesztő foglalkozások otthonra iskolába készülőknek

Játékos fejlesztő foglalkozások otthonra – OVI-SULI TOP 10

TOP 10 otthoni fejlesztő foglalkozás iskolába készülő ovisoknak – játék a maximumon, csak a háztartásban meglévő eszközökkel.

Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra

Önálló tanulás – hogyan kezdd el megtapasztaltatni a gyerekkel a saját tanulása iránti felelősségét? Mit tegyél és mit ne tegyél?

oviban maradás

Oviban maradás – Mit írj az OH kérvény indoklásába?

A 2020-as törvényi szabályozás életbe lépésével a szülő kezéből kikerült a kizárólagos döntés joga, hogy mikor viszi oviból iskolába a gyermekét. Korábban ezt a döntést az óvodapedagógusokkal közösen hozták meg. 2020-tól a döntési folyamatba új szereplő, az Oktatási...
Iskolaérettség-mit tegyek otthon, hogy jól induljon a suli?

Cél az iskolaérettség – erre figyelj otthon szeptemberig

Iskolaérettség – mit tegyek otthon, hogy jól induljon a suli? Hétköznapokban használható tippek, praktikák, hogy mivel segítheted szülőként a majdani iskolai alkalmazkodást. Mit NE tegyél semmiképpen sem?

Iskolaérett a gyermekem?

Iskolaérett vajon a gyermekem – mit tudok tenni?

Iskolaérett vajon a gyermekem? Mit jelent az iskolaérettség, és kell-e szülőként tenni valami különöset, hogy azzá váljon? Tudok-e szülőként segíteni, hogy ne legyen stresszforrás az iskola?

SMART Start komplex tanulásfejlesztés Időbeosztás modultörténetek

SMART Start Időbeosztás #modultörténetek

#modultörténetek – a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyam egyes moduljaihoz tartozó tréneri reflexió. Bepillantást enged a kulisszák mögé…mi és miért történik a komplex tanulásfejlesztés tanfolyamon.

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is! 

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!