Az előző két részben arról írtam, hogy miért kulcsfontos megtanítani a gyereknek megtalálni saját belső motivációját (mennyire nem hatékony és tartós a külső motiváció), illetve mi a motiváció meglétének szükségszerű feltétele.

Ebben a részben a sikerélményről  esik szó, és tárgyaljuk a hólabda-effektust is ennek kapcsán. Jön egy tipp, hogyan gondoskodjunk arról, hogy sikerélménnyel kezdje a napot.

A motiváció termelés kulcsa a tanulásban is: a sikerélmény

A gyermeket úgy tudjuk tanulási sikerélményhez juttatni, hogy a kijelölt tanulási cél (egy jegyet javítok matekból a félév végére) felé vezető utat apró lépésekre bontjuk. Ezt nem fogja tudni elsőre magától, ebben kell neki segíteni. A kérdés, amire együtt a gyerekkel kell megszülni a választ: mit kell tenni ma, hogy egy lépéssel közelebb legyen a cél?

Figyeljük meg, hogy a válasz egy újabb, egészen rövid távú célt ad, amire lehet érvényesíteni a „jó cél” már részletezett paramétereit.

Mit kell tenni: matekórát megelőző napokon 5 feladattal többet megoldani, mint ami esetleg a házi feladat. Amennyire lehet, konkrétan meg kell határozni a célt – akár a napok, sőt az időpontok megjelölésével is.

Akkor működőképes a dolog, ha a gyerek aktív a folyamatban, nem passzívan fogadja el, amit számára a szülő megjelöl. Esetleg maga ötli ki, hogy mit képes és vállal megtenni.

A megvalósítás folyamatát az elején szorosan kell követnünk. Ha sikerült megtennie, amit kitűzött, a dicséret mellett kapacitáljuk, hogy fogalmazza meg, milyen érzés volt, amikor végzett a vállalása szerinti plusz feladattal. Mi is fogalmazzuk meg, hogy miért örülünk, és miért tartjuk fontosnak, hogy beleállt a megvalósításba.

Ha egyre több tapasztalat áll rendelkezésre, a jó célkijelölés automatizmussá válik. Már nem kell ott állni mögötte, mert rájön, hogy megfogalmazva a céljait könnyebb elérnie azokat. Ha eléri őket, sikerélménye van, és ez újabb muníciót ad arra, hogy új célokat jelöljön ki magának. Így termelődik a motiváció. 

Első lépés a motiváció termeléshez vezető úton – TIPP

Hozd létre a pici hógolyót!

Tapasztaltasd meg vele, hogy milyen érzés, ha valamit – tanulástól függetlenül – elhatároz és rendszeresen megcsinál. Például nap elején egy pici dolgot, ami erőfeszítést kíván (nálunk ilyen a beágyazás a fiúknál).

Egy ilyen apróság is dopamint termel az agyban, és máris jobb hangulatban indul a nap. Ettől még nem fogja megváltani a világot, de kaphat egy löketet a következő feladathoz. A sikerélmény pedig ismétlésért kiált – működésbe lép a hólabda effektus.

Így csináljátok az első hógolyót..

Azt magadról tapasztalatból már tudod, hogy neked mi ez a pici hógolyó. Azzal már nem biztos, hogy képben vagy, hogy ő milyen hólabdát csinálna szívesen.

Első lépésként kérdezd meg tőle – főleg ha már nagyobb és kamasz – első körben csak elméletben. Pl. Mit gondolsz, mi lehetne az amit, ha reggelente megcsinálnál, jó érzéssel töltene el? Amitől úgy éreznéd, hogy tettél valamit magadért/az egészségedért/az alakodért/az izmaidért/a családodért stb. – behelyettesítendő az, ami épp aktuálisan fontos a gyereknek.

Kérd, hogy nevezzen meg 2-3 ilyen lehetséges apróságot. Ne hagyd magad lerázni, míg nem mond legalább egyet. Biztasd arra, hogy tegye a reggeli rutinja részévé.

Mondd el röviden, hogy miért fontos ez, és kérd, hogy tesztelje, figyelje meg, milyen hatással van a hangulatára. Kisebbeknél úgy működhet jól, ha anya javasol valamit (pl. beágyazás vagy fekvőtámasz vagy saját, esetleg terítés reggelihez vagy tesó hajbefonás lányoknál). Tegye meg pár napig anya kedvéért (amit dicséretnek, megerősítésnek kell követnie), és szintén figyelje magát, milyen hatással van ez rá és a napjára.

Ez lesz az eredménye

Megtapasztalja, hogy másképp indul a nap.  Nem mindegy, hogy morcosan/álmosan/kelletlenül megy iskolába (vagy mostanában az íróasztalához bekapcsolni a gépet), vagy jó alaphangulatban, túl az első apró sikeren. Nagyobbaknál a tapasztalás nagyon fontos, ők már nem feltétlenül fogadják el, amit mondunk.

(A Motiváció a tanuláshoz sorozat folytatódik.)

Motiváció a tanuláshoz témában előkészületben: 

Mit tehetsz, ha a „motiváció termelés” folyamata elindult, működik egy ideig, aztán megtörik?

Milyen tényezőkre vezethető vissza a motiváció hiánya és hogyan lehet szülőként ezeket célzottan kezelni?

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a témában!

9 + 7 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Nincs önbizalma a gyerekednek - mi van a komforzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával? Hogyan erősítsd az önbizalmát a komfortzónája tágításával? Példa 7 napos kihívásokkal külön fiúknak és lányoknak. Te is tehetsz tudatosan azért, hogy erősödjön az önbizalma – mert az önbizalom a tanulásban is csodákra képes.

a tanulás-tréner tanul

A tanulás-tréner tanul és „zongorázni tudja” a különbséget

Amikor a tanulás tréner „zongorázza a különbséget” a tanulás/tanítási módszerek között – és a zongora nem véletlen, hanem az apropo a blogbejegyzés megszületéséhez

Ha van olyan téma, amiről a motiváció kapcsán szívesen olvasnál, írd meg hozzászólásban!

Mennyire motivált a gyermeked a tanulásra?

Kérd a Motiváció a tanulásra TESZTET, válaszolj 8 kérdésre és azonnal kiderül!

Nincs spam! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot!

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!