A magolás problémás

Ismerős a képen látható helyzet? Amikor kikérdezed a gyereket, és szó szerint visszamond mondatokat a könyvből? Ám, ha belekérdezel, kiderül, hogy fogalma nincs, mit jelentenek a tanultak.

Tapasztaltad már, hogy megtanulja (?) a gyereked szorgalmasan, amit feladtak az iskolában, és hibátlanul fel is mondja még aznap este. Aztán másnap jön a fekete leves: szóbeli feleletnél nem jut eszébe egy szó, és teljesen leblokkol, kukkot sem tud szólni, nem tudja folytatni. Megérte a befektetett időt és energiát a magolás?

Jó esetben gyorsan megy neki a magolás, rosszabb esetben órákat tölt azzal, hogy számára értelmetlen szöveget jegyezzen meg szó szerint. Van ennek bármi értelme?

Ismerős a helyzet? Egyre nehezebben és családi konfliktusok, veszekedés árán tudod rávenni a gyereket a tanulásra. Érthető az álláspontja, hisz azt mondja: én készültem, sokat tanultam (?), mégsem sikerült, rossz jegyet kaptam. Sikertelenség érzése, kudarcélmény – ki kíván ilyent a saját gyerekének?

A magolás nem tanulás

Nem a gyereket kell hibáztatni, nem a képességeit, a kitartását, szorgalmát vagy a memóriáját. Nem vele van a baj, a gond a módszerrel van, ahogyan tanul.

Az már kiderült, hogy a magolást nem nevezhetjük tanulásnak. Amit bemagolunk, az nem a miénk, azt nem értjük, arra nem tudunk később építeni, és alkalmazni sem tudjuk más helyzetekben.

Első osztályban a versek tanulásán keresztül a vég nélküli ismételgetés vési be a gyerek fejébe az anyagot. Magyarán megtanítja a gyereket magolni (tisztelet azon pedagógusoknak, akik a versek részletes értelmezésével és a tanuláshoz való támpontok megadásával kezdik a verstanítást). Mivel más tanulás módszertan nincs a gyerek kezében, a magolást viszi magával felsőbb osztályokba is, így próbál felkészülni dolgozatra, szóbeli feleletre. Magol: a könyvből szövegrészeket, a füzetből vázlatot, matekból, nyelvtanból szabályt.

Amikor a tananyag mennyiség egyre nő, új tantárgyak jelennek meg (pl. történelem), és más tantárgyaknál is egyre hosszabbak a szövegek, keserű tapasztaláson keresztül döbben rá a gyerek, és általa mi is, hogy valami nem működik.

Felsőben már nagyobb tananyagrészek épülnek szorosan egymásra. Feltétel, hogy értse is, amit korábban megtanult, hiszen használnia kell azt a következő anyag feldolgozásához. Szülőként látjuk, hogy egyre motiválatlanabb lesz, lemarad, romlanak a jegyei, és elmegy a kedve a tanulástól. Fel kell tennünk a kérdést, hogy tényleg össze kell-e kapcsolódnia a tanulásnak a sorozatos kudarcélménnyel, a „nem vagyok jó” érzésével, a gyomorgörccsel?

Sajnos összekapcsolódik, ha nem tanul meg másképp tanulni.

Van élet a magolás után?

A mai világban az „élethosszig tartó tanulás” fontosságának hangsúlyozása mindennapos téma: olyan gyorsan változik, fejlődik körülöttünk minden, hogy kizárólag folyamatos tanulással tudunk valamennyire lépést tartani. Mi történik akkor, ha a gyerekünk ezt teljesen elutasítja? Bele se merünk gondolni…

Adódik a gondolat: mivel nem a gyerekkel (képességeivel, hozzáállásával, szorgalmával) van a baj, hanem a módszerrel, amit tanuláskor használ, lehet ezen változtatni. Meg lehet tanítani őt tanulni.

Nekünk, szülőknek, ugyan ezt még nem tanították, mégis eljutottunk valahová, és tanulunk azóta is folyamatosan. Néha a saját keserves tapasztalataink alapján értettük meg, hogy tanulni muszáj, csak az nem mindegy, hogy mennyi idő alatt és milyen hatékonyan, és milyen lelki hozzáállással.

Magolás helyett értelmes tanulás

A gyerekeink sem fogják tudni kikerülni a tanulást: az lenne kívánatos, ha olyan eszközöket tudnánk a kezükbe adni, amellyel a tanulás kudarcélményei tanulási sikerekké alakíthatók át.

Nincs olyan recept azonban, amely mindenki számára egyformán működik. A gyerek – ahogyan nő – alakítja saját tanulási módszereit, ahogyan mi is tettük. Akkor tudjuk a legjobban támogatni ebben, ha törekszünk arra, hogy minél több technikát próbáljon ki és tapasztaljon meg.

Ha sok eszköz van a zsebében a magoláson kívül, ki fogja tudni választani a személyiségének és a követelményeknek legmegfelelőbbet.

Kérek értesítést az új bejegyzésekről a Tanulás támogatás témában!

8 + 3 =

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Tanulás okosan 5 tipp szülőknek

Tanulás okosan – 3+1 tipp szülőknek, hogy jól induljon a tanév

Mit tehetsz Te otthon szülőként még, hogy jól induljon Neki a tanév? 3 tipp szülőknek, és egy-egy extra tipp külön alsós és felsős gyereket nevelő szülőknek!.

Nyári tippek játékosan tanulási képességfejlesztésre

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben? Igen, lehetséges, úgy hogy a gyerek számára is élvezetes legyen!

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – Használjuk erre is a nyarat!

Önbizalom-fejlesztés gyerekeknek – használjuk ki erre is a nyári szünetet!
Tegyél aktívan a szünetben szülőként azért, hogy a gyermeked magabiztosabban kezdje az új tanévet!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek

Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz

Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Tanulás nyáron? Vajon mennyit felejtenek abból, amit megtanultak?

Tanulás nyáron? – Mennyit felejt a gyermekünk?

Vajon felejt-e a gyerek az iskolai hosszú szünetben és ha igen mit és mennyit? Kell-e tenni valamit azért, hogy ne felejtsen? Mit és mikor érdemes elkezdeni felkészülni az új tanévre?

Nincs önbizalma a gyerekednek - mi van a komforzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával?

Nincs önbizalma a gyerekednek – mi van a komfortzónával? Hogyan erősítsd az önbizalmát a komfortzónája tágításával? Példa 7 napos kihívásokkal külön fiúknak és lányoknak. Te is tehetsz tudatosan azért, hogy erősödjön az önbizalma – mert az önbizalom a tanulásban is csodákra képes.

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!