Frissítve: 2026.11.02.

A szerző Péter Kata tanulásfejlesztés-tréner, pedagógus, a SMART Start Tanulás Programok vezető trénere, a kooplab – Sikerélmény a tanulás! alapító tulajdonosa.

A bejegyzés olvasási ideje: 7 perc

„Minek tanuljam meg, ha úgyis meg tudom nézni a telefonon?” – Miért fontos a tanulás?

Talán te is sokszor megpróbáltad már elmagyarázni a gyermekednek, hogy miért fontos a tanulás, miért lesz szüksége a tudásra, vagy miért nem lehet mindig mindent az interneten megkeresni.

De vajon tényleg erre volt kíváncsi? Vegyük sorra a „minek tanuljam meg, ha úgyis…” kérdés lehetséges mögöttes tartalmait:

Miért kérdőjelezi meg a gyermek a tanulás értelmét?

Amikor egy gyermek azt mondja, hogy „minek kell ezt megtanulnom”, könnyen lehet, hogy valójában nem a tananyag hasznosságát, felhasználhatóságát kérdőjelezi meg. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak nincs kedve nekilátni. Nem akarja vállalni per pillanat a tanulással járó erőfeszítést, szívesebben csinálna valami mást.

Az is lehet, hogy túl nehéznek találja a feladatot, nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, vagy egy korábbi kudarcélménye – amikor hiába tanult sokat, nem ért el vele jó eredményt –  szegi kedvét.

És nyilván az is előfordul, hogy valóban kíváncsi arra, miért kell megtanulnia valamit, aminek nem látja be a gyakorlati hasznát.

Ugyanaz a kérdés, többféle, egészen különböző mögöttes gyermeki gondolat és probléma.

Ha nem tudjuk, mi áll a gyermek ellenállása hátterében, lehet, hogy a magyarázat és a meggyőzés teljesen hiábavaló.

Tanulási motiváció hiánya vagy valódi kíváncsiság?

Érdemes először ezt az egyszerű kérdést feltenni: „Most inkább az a baj, hogy épp nincs kedved megtanulni, vagy tényleg tudni szeretnéd, hogy mire jó pont ezt megtanulni?”

Nem biztos, hogy elsőre pontosan megfogalmazza, mi okozza számára a nehézséget, azonban a kérdés feltevéssel már segítesz neki könnyebben azonosítani a problémát.

Ha gyermeked rendszeresen elutasítja a tanulást, érdemes szülőként neked megérteni, mi áll a motiváció hiánya mögött.

A tanulással kapcsolatos belső motiváció kialakulásáról, a saját célok szerepéről és arról, hogyan segítheted gyermekedet a tanulással járó erőfeszítés vállalásában, korábbi, háromrészes cikksorozatomban részletesen írtam.  Motiváció a tanulásra – 1. rész

Valódi kíváncsiság?

Vegyük a helyzetet, amikor a gyermek a kérdéssel magát a tanulás szükségességét, értelmét kérdőjelezi meg.

Szülőként el kell ismerni, hogy a felvetésben van logika és igazság:

Miért fontos tanulni, ha mindent megtalálunk az interneten?

A digitalizáció azon fokán, ahol most tartunk, néhány másodperc és megtudható, hogy mikor volt a mohácsi csata, hogyan kell kiszámítani egy kör területét, vagy mi Peru fővárosa. Mi több, a mesterséges intelligenciától egy gombnyomásra kimerítő válasz, összefoglaló, magyarázat kapható akár a legkomplexebb témákban is.

Akkor minek kell még mindig annyi mindent megtanulni?

Azért, mert az információhoz való hozzáférés nem ugyanaz, mint a tudás birtoklása.

Attól, hogy valamit bármikor megkereshetünk, még nem biztos, hogy megértjük, felismerjük az összefüggéseit, vagy alkalmazni is tudjuk.

Mutatok két példát, amelyekkel a gyermek is beláthatja a különbséget:

1. A fejedben lévő tudás a gondolkodás építőköve – mit tanít meg a LEGO?

Ezt a történetet meséld el Neki:

Két gyermek LEGO-ból várat akar építeni. Pistának húsz építőkockája van, Gergőnek kétszáz. Mindketten kreatívak, ügyesek, tele vannak ötletekkel.

De vajon melyikük tud izgalmasabb, ötletesebb várat építeni?

Húsz kockából is lehet alkotni. Gergő kétszáz kockája viszont sokkal több lehetőséget tartogat: készülhet többféle torony, híd, titkos átjáró, különleges szerkezet.

A fejben lévő tudással is hasonló a helyzet. Amikor gondolkodunk, problémákat oldunk meg, következtetéseket vonunk le, vagy új ötleteink támadnak, a már meglévő ismereteinkből építkezünk. Minél több a fejünkben lévő ismeret, annál többféle izgalmas, új kapcsolatot tudunk teremteni közöttük.

A tudás és a gondolkodás tehát nem egymás helyett, hanem egymást erősítve működik.

Miért nem elég, ha az információ ott van a telefonunkban?

Folytatva az előző hasonlatot: Hiába van a világ összes LEGO-kockája a szomszéd szobában, attól még nem azonnal használhatók építésre. Előbb oda kell menni értük, ki kell választani a megfelelőket, és ki kell találni, hogyan illeszkednek egymáshoz.

Ugyanaz mint, amikor minden apró információért a telefonunkhoz nyúlunk.

A keresés ugyan segíthet megszerezni egy-egy hiányzó építőkockát. De a keresés ugyanakkor időt, figyelmet és szellemi energiát igényel. Minél több energiát fordítunk az információk felkutatására és megértésére, annál kevesebb marad az összefüggések felismerésére és az új, kreatív gondolatokra.

2. Miért lát többet az, aki többet tud? – A sakkmester példája

Annak bemutatására, hogy hogyan segít a fejedben lévő tudás egy új helyzet felismeréséhez, és megalapozottabb döntés meghozatalához, ezt a sztorit meséld el:

Két sakkozó – egy kezdő és egy mester – ugyanazt a sakkállást nézik.

Mindketten ugyanazokat a figurákat látják. Ugyanannyi idejük van gondolkodni. A szabályok is ugyanazok. Mégis, a sakkmester sokkal gyorsabban felismeri, hogy milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek az adott állásban.

Miért? Nem egyszerűen azért, mert okosabb, vagy mert gyorsabban gondolkodik.

Hanem azért, mert rengeteg korábbi játszma, megtanult állás és felismert összefüggés van a fejében. Amikor ránéz a táblára, nem pusztán különálló figurákat lát, hanem ismerős mintázatokat. A kezdőnek még egyenként kell végiggondolnia sok olyan dolgot, amit a tapasztalt sakkozó szinte azonnal felismer.

A fejünkben lévő tudás tehát azt is meghatározza, hogy mit veszünk észre a körülöttünk lévő világból.

Ez pedig messze túlmutat a sakkozáson.

Aki sokat tud a természetről, más dolgokat vesz észre egy erdei séta során. Aki ismeri a történelmet, más összefüggéseket fedez fel egy mai esemény mögött. Aki érti a matematikai kapcsolatokat, könnyebben ismer fel szabályszerűségeket egy új problémában.

Tehát ha a tudás a fejünkben van, nem csak elérhető számunkra, akkor könnyebben felismerünk összefüggéseket és lehetőségeket olyan helyzetekben is, amelyekkel még nem találkoztunk.

Tényleg mindent meg kell tanulni? A magolás és a megértés különbsége

Az eddig leírtakból arra a következtetésre is juthatnánk, hogy minél több információt raktározunk el a fejünkben, annál jobban tudunk gondolkodni. De a kép azért ennél árnyaltabb.

Nem minden iskolai tananyagnak van egyforma jelentősége. Nem minden adatot szükséges hosszú távon megjegyezni, és vannak olyan ismeretek, amelyeket valóban elegendő csak szükség esetén megkeresni.

De fontos különbséget tenni aközött, hogy valamit csak megjegyzünk, vagy meg is értjük, és később alkalmazni is tudjuk.

Egy évszám önmagában lehet puszta adat. Ha azonban ismerjük az eseményeket, amelyek hozzá kapcsolódnak, segíthetnek eligazodni a történelemben, felismerni ok-okozati kapcsolatokat, mintázatokat.

Egy matematikai képletet meg lehet keresni az interneten. De ha nem értjük a mögötte lévő összefüggést, azt sem feltétlenül fogjuk tudni, mikor és hogyan használjuk.

És egy idegen nyelvű szó jelentésére is rákereshetünk. De ha sok szót ismerünk, könnyebben megértünk egy szöveget, és pontosabban tudjuk kifejezni a gondolatainkat.

Mi tehát a tanulás valódi célja?

Olyan ismereteket szerezni, amelyeket megértünk, össze tudunk kapcsolni korábbi tudásunkkal, és új helyzetekben is képesek vagyunk alkalmazni, tovább alakítani, kiegészíteni azokat.

Mert nem tudunk önállóan gondolkodni valamiről, amiről semmit sem tudunk.

Hogyan magyarázd el gyermekednek, miért fontos a tanulás?

Amikor legközelebb megkérdezi, minek kell megtanulnia valamit, először próbáld megérteni, miért kérdezi. Ha egyszerűen nincs kedve tanulni, nem biztos, hogy hosszú magyarázatra van szükség. Inkább abban segíthetsz, hogy nekilásson, kisebb részekre bontsa a feladatot, és megtapasztalja, hogy képes haladni vele.

Ha túl nehéznek érzi, érdemes megkeresni, hol akadt el.

Ha pedig valóban a tanulás értelmét kérdőjelezi meg, beszélgess vele róla!

Nem kell mindenáron bebizonyítanod, hogy az adott tananyagot felnőttként biztosan használni fogja.

Inkább segíts neki megérteni, hogy a tanulással nemcsak ismereteket szerez, hanem a gondolkodásához is egyre több eszközt kap.

Még valami, amit érdemes elmondanod neki. Nem kell minden tananyagot érdekesnek találnia ahhoz, hogy megtanulja.

A kitartás, a rendszeres gyakorlás és a nehézségek leküzdése is része a tanulásnak.

De sokkal könnyebb erőfeszítést tenni valamiért, ha értjük, miért érdemes.

A tanulás nemcsak abban segít Neki, hogy megértse a világot.

Hanem abban is, hogy alakítani tudja azt.

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a közösségi médián is!

Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!

Felelősség a tanulásban - mikor kié?

Tanulás és felelősség: mikor kié a felelősség a gyermek tanulásáért?

A felelősség kérdését járjuk körbe a gyerekek tanulása során: mikor kié a felelősség a gyermek tanulásáért? Meddig kell nekünk, szülőknek vállalni a felelősséget, mikor kell átengedni azt?

Kell-e tanítani a gyerekeknek az AI-használatot?

Kell-e tanítani az AI használatát diákoknak?

Kell-e tanítani az AI használatot a gyerekeknek? Mit nyerünk vele, ha igen, és mire kell figyelni? Hogyan érjük el, hogy a gondolkodásuk fejlesztésére, és ne annak kiváltására használják? Minden szülőnek alapolvasmány!

Külső segítség a tanulásban - hogyan válassz okosan?

Segítség a tanulásban – hogyan válassz okosan külső segítséget?

Hogyan válassz jó segítséget a gyerek tanulásához? Szempontok a döntéshez, hogy megkapjátok a megfelelő segítséget – amire Nektek van szükségetek!

Hullámvölgyek a tanulásban - mikor és miért következnek be, és leginkább mi az ellenszerük?

Hullámvölgyek a tanulásban – mikor, miért vannak, mi az ellenszer?

Mikor és miért romlik egy korábban jól teljesítő gyermek tanulmányi eredménye? Vannak tipikus életkori szakaszok, amikor ez nagy valószínűséggel bekövetkezik a szülők nagy ijedtségére. Hogyan érdemes ezeket a hullámvölgyeket szemlélni, és mit lehet a pánik helyett tenni?

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Önértékelés fejlesztése óvodásoknál - szülői tippekkel

Önértékelés fejlesztés óvodásoknál – hogyan csináld otthon?

Az önmagáról való gondolkodás képességének fejlesztése minél korábban, akár már ovis korban fontos a pozitív énkép és önbizalom kialakulásához. Minél korábban kezdjük támogatni ebben, annál hamarabb felismeri, hogy lehet és érdemes beszélni arról, amit csinál és ahogy megéli a helyzeteket. Szülői tippekkel – hogyan csináljátok otthon?

Iskolaelőkészítő az iskolában - Mire jó és mire nem?

Iskolaelőkészítő foglalkozások az iskolában – Mire jók és mire nem?

Nagyon sok iskola szervez iskolaelőkészítő foglalkozásokat az újonnan elsőbe indulóknak. Mire készülj, mire jók ezek a foglalkozások és mire nem? Mit tegyél, hogy a Te gyermeked magabiztosan kezdje az iskolát?

Elsős gyerek nyílt óra - mire figyelj?

Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán

Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek! Letölthető checklisttel!

Nyári tippek játékosan tanulási képességfejlesztésre

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben? Igen, lehetséges, úgy hogy a gyerek számára is élvezetes legyen!

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!

Adatvédelmi áttekintés
kooplab.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.