A szerző Péter Kata tanulásfejlesztés-tréner, pedagógus, a SMART Start Tanulás Programok vezető trénere, a kooplab – Sikerélmény a tanulás! alapító tulajdonosa.
A bejegyzés olvasási ideje: 9 perc
Felelősség a tanulásban – valójában kié?
„Megtanultunk holnapra?”, „Be vagy pakolva?”, „Holnap dolgozat lesz, nem kéne átnéznünk?”, „Gyakoroltál matekra?” … ismerősen csengenek a mondatok?
Ismerős az is, amikor Te hegyezed a ceruzát, Te szeded össze, amit holnap nem szabadna otthon felejteni, Te vadászod össze a hiányzó leckét a szülői csoportban könyörögve, és így tovább a végtelenségig?
Mindezt természetesen csak azért, mert segíteni szeretnél.
Csakhogy közben megtörténik az, amit egyáltalán nem terveztél és még annyira sem szeretnél: Te leszel a felelős a gyermeked tanulásáért. Te tartod fejben, mit kell csinálni, Te ellenőrzöl, Te aggódsz, ha valami nincs időre kész. És ha valami elmarad, Te érzed úgy, hogy nem tettél eleget, neked kellett volna jobban figyelned.
A gyermek pedig megtanul valamit – azt, hogy VALAKI MÁS figyel helyette, így nem neki kell, és ez így nagyon kényelmes. Pedig a hosszú távú cél az lenne, hogy egyre kevésbé szoruljon rá a segítségedre.
A felelősséget nem lehet egyik napról a másikra átadni
Könnyű mondani – főként ha belefáradtunk (mert egy idő után biztosan elfáradunk :)) a „segítő” szerepbe felső közepe-végére – hogy „a tanulás innentől a Te dolgod”. De félek, hogy ez a kinyilatkoztatás nem fogja a kívánt eredményt varázsütésre szállítani.
Ahhoz, hogy egy gyerek legyen képes felelősséget vállalni a saját tanulásárét, tudnia kell célt kitűzni, megterveznie a feladatai elvégzését, beosztani az idejét, elkezdeni a munkát akkor is, amikor semmi kedve hozzá, felismerni, hogy hol van ténylegesen szüksége segítségre, és egy rosszabb eredmény után végiggondolni, mit és hogyan kell változtatnia. Vagyis összefoglalva:
A felelősségvállaláshoz képességek is kellenek.
Hogy pontosan melyek ezek, mire is van szüksége a gyereknek, hogy képes legyen felelősséget vállalni a saját tanulásáért – erről a Képességek az eredményes tanuláshoz c. blogbejegyzésben írtam bővebben.
Ebben a bejegyzésben most azt nézzük meg, mit tehetsz szülőként azért, hogy a gyermeked tanulásának felelőssége ne teljes egészében a tiéd legyen – és az évek során egyre inkább átkerüljön oda, ahová tartozik: HOZZÁ.
Itt van néhány konkrét irány, hogyan tegyél és mit ennek érdekében:
1. Legyen övé a CÉL is, ne csak az eredmény!
Ha te mondod meg, hogy „matekból legalább négyesnek kell lenned”, akkor ez elsősorban a te célod.
Ahhoz, hogy a gyerek felelősséget tudjon vállalni érte, fontos, hogy ne csak elvárásokat kapjon, hanem maga is részt vegyen saját céljai kialakításában.
Nem feltétlenül kell csak és kizárólag érdemjegyben gondolkodnotok. Lehet cél például az is, hogy időben (pontosan mikor?) elkezdi a tanulást, beosztja a felkészülését, és nem az utolsó este készül a dolgozatra, és még lehetne sorolni. A megfogalmazott cél pedig kerüljön mindenképp papírra, és ne száműzzétek a fiókba , hanem tegyétek számára jól látható helyre.
A lényeg: ne te tűzd ki helyette a célt. Segíts neki abban, hogy legyen saját célja, amit később számon tud kérni – saját magán.
A jó cél kitúzésének technikáját gyakoroljuk minden SMART Start komplex tanulásfejlesztés tréningen, de ugyanígy fontos helyet kap az iskolai tanulás tréningek tematikájában is.
2. Alakítsatok ki rendszert – Ne Te szólj rá, mikor kell tanulnia!
„Menj tanulni!” Majd tíz perc múlva: „Mondtam, hogy ideje lenne már tanulni!”
És újabb tíz perc múlva valamivel magasabb hangerővel ugyanez.
Ha minden tanulás szülői felszólítással, szülői nyomásra kezdődik, akkor észrevétlenül a szülő válik a tanulás külső indítógombjává.
Főként felsőben, amikor már nincs tanulószoba, az otthoni tanulás megszervezése komoly feladat. A „nincs kedvem nekiállni” és a halogatás szinte minden gyereknél akut probléma, hiszen óriási a kísértés, rengeteg a tanulásnál érdekesebb dolog van karnyújtásnyira a gyerekektől.
Ezen kísértések legyőzésében sokat segíthetnek a fix pontok egy-egy hétköznapban.
Amikor összeáll a heti program az edzésekkel, különórákkal és egyéb elfoglaltságokkal, a tanulásnak is legyen előre kijelölt helye. Ne te döntsd el minden délután, hogy „most már tényleg tanulni kellene”, hanem a gyerekkel közösen alakítsátok ki, mikor van a tanulás ideje.
Ezt már alsóban is el lehet kezdeni. Például a hétvégi tanulásnak lehet egy nagyjából állandó időpontja.
Az elején segíts neki betartani a közösen kialakított rendet, de fokozatosan lépj hátrébb. Egy új rutin kialakulásához idő és következetesség kell. A cél azonban nem az, hogy még évek múlva is neked kelljen minden délután figyelmeztetned, hanem hogy idővel ő maga tartsa számon a saját tanulási idejét.
És ha kijelöltétek ezt az időt, szülőként te is vedd komolyan: lehetőleg ne éppen akkorra szervezz más programot.
Mi történjen, ha aznap kevesebb a lecke? A fix, már bevezetett tanulási idejének egy részét használhatja ismétlésre, gyakorlásra, előreolvasásra, saját jegyzet készítésére vagy egy korábbi, bizonytalanabb anyagrész áttekintésére.
Így lassan nem azt tanulja meg, hogy „akkor tanulok, amikor anya vagy apa szól”, hanem azt, hogy „a tanulásomnak helye van a napomban, és ennek megszervezése az én feladatom is”.
3. Tanítsd meg önmagára figyelni – Ne Te értékeld mindig!
Egy dolgozat után szinte automatikusan jön a kérdés: „Hányast kaptál?”
Pedig a felelősségvállalás szempontjából ennél sokkal érdekesebb kérdések is vannak:
Mivel vagy elégedett?
Mi sikerült most jobban?
Szerinted minek köszönhetően sikerült most jobban/kevésbé jól – mit csináltál ezért/mit változtatnál legközelebb?
Az önbizalom és a magabiztosság fontos része az eredményes tanulásnak. Ehhez azonban a gyereknek meg kell tanulnia észrevenni a saját sikereit, és kapcsolatot teremteni a saját erőfeszítése és az eredmény között.
A tanulás tréningeken rendszeresen tapasztalom, mennyire nehéz a gyerekeknek akár egyetlen dolgot is megfogalmazni, amit jól csináltak, nemhogy büszkének lenni rá. Jó hír azonban, hogy ezt is lehet gyakorolni.
Például kisebb gyereknél akár az esti rutin része lehet a kérdés: Mi volt ma valami, ami jól sikerült, és amiért te is tettél?
Fontos az utolsó rész. Nem egyszerűen azt keressük, milyen jó dolog történt vele, hanem azt, miben volt neki is szerepe. Így lassan kialakul az a gondolkodás, hogy az eredmény nem egyszerűen „megtörténik vele”. Van ráhatása.
És ugyanez igaz a kudarcra is.
4. Ha valami épp nem sikerül, ne vedd át azonnal a „kármentést”, a megoldást!
Egy rossz jegy után szülőként csábító azonnal intézkedési tervet készíteni:
„Mostantól minden nap kikérdezlek.” vagy „Legközelebb majd együtt csináljuk” stb.
Ezzel azonban könnyen ismét magunkhoz ragadjuk az irányítást, átvesszük a felelősséget.
Érdemes előbb megállni, és abban segíteni, hogy úgy gondolja végig ezt az kudarcot, hogy annak gyakorlati haszna is legyen számára. Mi történt? Miért nem sikerült? Mit tudtál volna másképp csinálni? Mit fogsz legközelebb másképp csinálni?
A kudarcélmények természetesek. A legtöbbet azzal segíthetsz, ha nem katasztrófaként, hanem információként kezelitek őket.
Ehhez persze a saját mintánk is számít. Ha a gyerek azt látja, hogy mi is képesek vagyunk egy hibáról úgy beszélni, hogy „ezt elrontottam, ebből ezt tanultam, legközelebb máshogy csinálom”, sokkal hitelesebb lesz ugyanezt várni tőle.
A cél itt sem az, hogy megmondd neki a válaszokat. Segítsd megtalálni – de hagyd, hogy az övé legyen.
5. Amit már meg tud csinálni, ne csináld meg helyette!
Ez talán a legegyszerűbb szabály – és néha a legnehezebb betartani.
Ha képes bepakolni, ne pakolj be helyette. Ha képes megnézni, mi a házi feladat, ne te tartsd fejben.
Ha képes kihegyezni a ceruzáját, annak sem kell minden reggel frissen hegyezve megjelennie a tolltartójában. Ha elfelejt valamit, ne mentsd meg automatikusan minden következménytől.
Ez természetesen életkorfüggő. Egy elsősnek más segítségre van szüksége, mint egy hetedikesnek. A kérdés nem az, hogy segítsünk-e, hanem az, hogy mindig csak annyit segítsünk, amennyi az adott pillanatban még szükséges.
A jó segítség ugyanis idővel feleslegessé teszi saját magát.
+1. Alsós a gyermeked? – Most alapozd meg a felelősségét a tanulásban!
Alsóban még természetes, hogy a szülő sok mindenben jelen van. Éppen ezért ez az egyik legjobb időszak arra, hogy fokozatosan kialakítsuk azokat a rutinokat és tanulási módszereket, amelyekre később már a gyerek maga is tud építeni.
Alsóban el kellene kezdeni megtanítani, hogyan készülünk elő a tanuláshoz, hogyan osztjuk fel a feladatot, hogyan ellenőrizzük magunkat, hogyan foglaljuk össze a lényeget, illetve mit csinálunk akkor, ha valamit nem értünk.
Ha a tanulásmódszertani alapkövek lerakásáról a szülő gondoskodik (mert erre az iskolában sajnos ritkán kerül sor – bár kivételek mindig vannak) , azzal egyrészt a saját dolgát könnyíti meg (extrém példa: nem kell nyolcadikban vázlatot írni a gyermeknek, hogy tudjon miből készülni), másrészt sokat tesz a gyermek önállóságáért, felelősségtudatának kialakításáért.
Ha a saját kezedbe vennéd a gyermek felkészítését a felsős évek tanulására, akkor ennek első lépéseként olvasd el a bejegyzést: Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?
+1. Felsős gyermeked van? – Még nincs késő változtatni!
Nagyon sok felsős szülő akkor jön rá, hogy a gyermekénél hiányoznak a tanulási módszerek, amikor felső közepe táján jön a feketeleves: romlanak az eredmények, és a gyerek nem reagál a szülői kérésre-dörgedelmekre. A kamaszkorban lévő gyerekek tanulását nehéz már a szülőnek befolyásolnia.
Ha tehát úgy látjuk, hogy küzd az önálló tanulással, hiányoznak a tanulási stratégiái, ezek elsajátításában sokszor valóban könnyebb egy külső segítővel együttműködnie, mint a szülővel.
Arról, hogy hogyan érdemes külső segítséget választani a gyermek tanulásához, ebben a blogbejegyzésben találsz információt: Mire figyeljek tanulást segítő szakember választásában?
Szülőként viszont továbbra is fontos szereped van: legyenek világos, reális és kimondott elvárásaitok.
Az irreálisan magas elvárás ugyanúgy kontraproduktív lehet, mint az, ha egyáltalán nincsenek elvárások. A gyerek saját maga megfogalmazta céljait és a saját elképzeléseidet érdemes vele közösen addig alakítani, amíg azok mindkettőtök számára is érthető, elfogadható, erőfeszítést igénylő, de elérhető célokká válnak.
És ne ellenőrizd naponta, hogy „na, hol tartasz”. Érdemes 1-2 havonta visszatérni kérdések formájában: például: Hogy haladsz azzal, amit kitűztél? Működik, amit elterveztél? Szükséges szerinted valamin változtatnod?
Ezzel egyszerre két fontos dolgot üzensz:
Fontos nekem, hogyan haladsz.
És bízom abban, hogy képes vagy felelősséget vállalni érte.
Akkor végül kié a felelősség?
A tanulásért hosszú távon a gyereknek kell felelősséget vállalnia.
De ezt a felelősséget nem lehet egyszerűen átadni neki egy mondattal, amikor már elegünk van a napi veszekedésekből.
Meg kell tanulnia viselni.
Alsóban még több mindenben te szervezel, emlékeztetsz, segítesz és mutatsz mintát. Később egyre több feladat kerülhet át hozzá. Te pedig fokozatosan hátrébb lépsz: a végrehajtóból segítővé, az ellenőrből kérdezővé, az irányítóból háttérré válsz.
Talán ez a szülő egyik legnehezebb feladata a tanulással kapcsolatban: nem egyre többet segíteni, hanem jól megválasztani, miből lehet már egy kicsit kevesebbet.
Mert az önállóan tanuló gyerekhez nem az vezet, hogy egyszer csak magára hagyjuk.
Hanem az, hogy évről évre egyre több dolgot bízhatunk rá – és valóban rá is bízzuk.
Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!
Szemezgess a korábbi bejegyzések között: Neked segítenek, hogyan erősítheted, fejlesztheted és támogathatod Őt hatékonyabban, jobban a tanulásban!
