Frissítve: 2025.12.08.

A szerző Péter Kata tanulásfejlesztés-tréner, pedagógus, a SMART Start Tanulás Programok vezető trénere, a kooplab – Sikerélmény a tanulás! alapító tulajdonosa.

A bejegyzés olvasási ideje: 3 perc

Rossz ceruzafogás – miért olyan nagy probléma? Pár év múlva már úgysem fog senki kézzel írni – mondják a digitalizáció szerelmesei. Elég, ha tud a gyerek két ujjal pötyögni, jó esetben 10 ujjal gépelni.

Ezzel szemben az MRI vizsgálatokkal is alátámasztott tudományos szakirodalom számtalan fejlesztő hatását állapítja meg a kézírásnak a gépi írással szemben:

  • a kézírás fejleszti a nyelvi képességeinket, kommunikációnkat, a térérzékelésünket (ezen belül az arcfelismerő képességet is),
  • elősegíti a kreativitásunk fejlődését – összességében sokkal intenzívebb agyi aktivitásra késztet, mint a géppel való írás.

Híres agykutatónk Hámori József Széchenyi-díjas neurobiológus, akadémikus professzor megerősíti a kézírás pozitív hatását a hatékony tanulásra, a maradandóbb rögzítésre és a könnyebb felidézésre.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy a gyerekeknek NE legyenek ellenérzéseik a kézzel való írás iránt – amely ellenérzések egy része minden bizonnyal a helytelen ceruzafogásnak, és az ebből fakadó nehézségeknek köszönhető.

Rossz ceruzafogás – milyen következményei lehetnek?

1. Helytelen testtartás

Ha a gyerek nem jól tartja a ceruzát, nem látja jól a papírt, amit helytelen testtartással korrigál. A fejét oldalra dönti, túl közel hajol a papírhoz, vagy a nyakát nyújtja, hogy átlásson a ceruza felett. A rossz tartás kifárasztja, fájlalni kezdi a kéz-, váll- és nyakizmait.

2. Ujj-, kézfájás, fáradékonyság

Az írás bonyolult, koordinációt igénylő tevékenység: ujjaink mozgatása az alkarban és a tenyerünkön összesen 38 izom összehangolt működését igényli.  A ceruza/toll helytelen tartása előbb indokolatlan fáradékonyságot, majd később komolyabbra forduló ujj-, kéz-, nem ritkán vállfájdalmat okozhat. Ha gyakran tapasztalod pl. hogy a gyerek ujjbegyei elfehérednek vagy kipirosodnak írás után, szinte biztos, hogy túlságosan szorosan tartja a ceruzáját, így indokolatlan nyomás nehezedik az ujjakra, izmokra, amely szintén idő előtti fáradtságot okoz.

3. Lassabb teljesítmény írásbeli feladatoknál

Ha gondot okoz számára a ceruza egyensúlyozása, és hogy akaratlagosan irányítsa merre kanyarodjanak azok a fránya vonalak, akkor a feladat helyett erre összpontosít, ami a teljesítménye rovására mehet mind időben, mind minőségben.

4. Csúnya, néha a gyerek számára is olvashatatlan kézírás

A nem megfelelő tartásnak köszönhetően a ceruza irányítása kicsúszik a gyerek kezéből, a betűk nem ott és arra kunkorodnak, amerre szeretné. Alsóban pedig a külalak fontos tényezője az érdemjegynek (sajnos). A negatív visszajelzések a gyerek kedvét szegik, csökkentik a magabiztosságát, így válik az írás „nem szeretem” tevékenységgé – ami az előbbiekben leírtak szerint a fejlődés, hatékony tanulás gátjává is válhat.

Helytelen ceruzafogás – példák képekben

Tanulásfejlesztés-trénerként borzadállyal vegyes csodálkozással figyelem a felsős tanítványaimat – kevés kivételtől eltekintve rosszabbnál rosszabb ceruza/tollfogásokat látok. Panaszkodnak is, hogy nem szeretik az írásbeli feladatokat. Felsőben azonban már nehéz a korrekció, a rossz tartás megszokássá vált, sok energiabefektetést igényel az apró változtatás is. Ezért fontos alsóban a tettek mezejére lépni, ha azonosítjuk gyermekünknél a rossz ceruzatartás jellemzőit.

Tipikus hibák röviden:

  • hüvelykujj mutatóujjon fekszik vagy a mutatóujj alá van beszorítva,
  • ceruza egyenesen áll (szinte függőlegesen felfelé mutat)
  • csukló kicsavart, nem fekszik fel az asztalra
  • görcsös szorítás, elfehéredő vagy épp kipirosodó ujjbegyek
  • közvetlenül a hegynél való fogás (túl erős papírra nyomás),
  • túlságosan távol a hegyétől való fogása (ami a gyenge nyomás következtében alig látható írást eredményez a papíron).
rossz ceruzafogás - hogyan korrigáld?
rossz ceruzafogás - hogyan korrigáld?
Helytelen ceruzafogás - hogyan javítsd?
rossz ceruzafogás - hogyan korrigáld?
rossz ceruzafogás - hogyan korrigáld?
rossz ceruzafogás - hogyan korrigáld?

Valamelyik képen magatokra ismertél? Szeretnél segíteni, hogy ne legyen több gondja az írással?

Megmutatjuk, hogyan csináld! 

Fontos: Jelöld be, hogy ovis vagy kisiskolás a gyereked! Más-más módszereket javaslunk a kisebbeknek és mást a már iskolásoknak!

Minden javasolt módszer

  • gyakorlatban kipróbált és bevált,
  • gond nélkül megvalósítható a mindennapokban,
  • nem kell pedagógusnak lenni, hogy alkalmazd,
  • nem igényel „csodaszer” vásárlást, otthon fellelhető eszközökkel működik.

Iratkozz fel az 5+1 szülői Tippünkért!

Jelöld be, melyik korosztálynak szóló tippeket küldjük el!

A regisztrációval elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Hogyan kellene optimális esetben fogni a tollat/ceruzát?

A szakirodalom többnyire a hárompontos ceruzafogást szokta javasolni, ez terjedt el a hazai iskolákban is. Újabban azonban megengedőbbek a szakmai javaslatok, a hárompontos dinamikus alátámasztással operáló ceruzafogáson kívül jónak ismernek el alternatív, négy pontos alátámasztású ceruzatartást is. Egy a lényeges: a kézírás akkor nem teher, ha kellőképpen laza, az ujjak mozgása (és nem a csukló vagy váll) által koordinált tevékenység.

Az általános, fejlesztőpedagógusok által is ajánlott hárompontos fogású/alátámasztású ceruzatartás jellemzői:

* hüvely-és mutatóujj fogja a ceruzát/tollat

* középső ujj támasztja, a gyűrűs-és kisujjak tenyérhez hajlítva

* a ceruza kb. 45 fokban döntött, csukló és alkar megtámasztott az asztalon

* a fogás a kihegyezett résznél kezdődjön (sem túl távol, sem túl közel a ceruza hegyéhez).

 

ceruzafogás helyesen

Felhasznált források:

Sallai Éva: A kézírás személyiségfejlesztő hatása – beszélgetés Hámori József agykutató professzorral https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/a-keziras-szemelyisegfejleszto-hatasa

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban, kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is! 

Külső segítség a tanulásban - hogyan válassz okosan?

Segítség a tanulásban – hogyan válassz okosan külső segítséget?

Hogyan válassz jó segítséget a gyerek tanulásához? Szempontok a döntéshez, hogy megkapjátok a megfelelő segítséget – amire Nektek van szükségetek!

Hullámvölgyek a tanulásban - mikor és miért következnek be, és leginkább mi az ellenszerük?

Hullámvölgyek a tanulásban – mikor, miért vannak, mi az ellenszer?

Mikor és miért romlik egy korábban jól teljesítő gyermek tanulmányi eredménye? Vannak tipikus életkori szakaszok, amikor ez nagy valószínűséggel bekövetkezik a szülők nagy ijedtségére. Hogyan érdemes ezeket a hullámvölgyeket szemlélni, és mit lehet a pánik helyett tenni?

Tanulás és kézzel írás

Tanulás és kézzel írás – 5+1 érv a kézzel írt vázlat mellett

Miért fontos még mindig a kézzel írás? Hogyan függ össze a tanulás/memorizálás a kézzel való írással? Jobb a saját vázlat, mint a tanórai – miben? Hogyan sajátíts el jó vázlatkészítési technikákat?

Motiválni a tanulásra a gyermeket - szülőként lehetséges?

Motiválni a tanulásra a gyermeket – vajon lehetséges a szülőknek?

Motiváció a tanulásra – vajon tudjuk-e szülőként motiválni a gyermekünket a tanulásra? Milyen eszközök működnek melyik korosztályban? Milyen megoldások lehetnek, ha nem érdekli a tanulás?

Tanulás tanítás otthon - Szülői tipp

Tanulás tanítása otthon – Hiánypótló tipp szülőknek

Nagyon fontos szülői tipp, ha az otthoni tanulásban szokott segítséget kérni! A szülők többsége nem tudja, így elköveti, ami a gyerek kedvét szegi, önbizalmát rombolja. Olvasd el és ültesd a gyakorlatba!

Hogyan tanulunk meg tanulni a SMART Start tanulás tanfolyamokon?

Hogyan tanulunk meg tanulni? – SMART Start Tanulás programok

Tekints be a SMART Start Tanulás program korosztályos eseményeibe! Tudd meg, hogy mitől egyedi és élmény a gyereknek! Tudd meg hogyan érjük el, hogy sikerélmény legyen a tanulás minden gyereknek!

Tanulás másképp - megűjulás a tanulásban

Tanulás másképp – segítsd új energiákat kapni a tanulásban!

Tanulás másképp – megújulás a tanulásban. Eddig nem vezetett a képességeihez mérten jó eredményhez a tanulása? Változtass – vagy segíts neki változtatni!

ADHD tanulás

ADHD és tanulás – Tippek szülőknek a tanulás támogatására

Hogyan támogass egy ADHD-s gyereket a tanulásban? Milyen módon teheted konfliktusmentessé a tanulást? Tippek szülőknek a tanulásfejlesztés-trénertől.

Tanulás tanulása - miért nem elég csak tanulási módszert tanulni?

Tanulás tanulása – elég csak módszert tanulni a hatékonysághoz?

Tanulás tanulása – miért nem elég tanulási módszert tanulni az eredményes tanuláshoz? A tanulás komplex, a hatékonyságra több tényező van hatással, ezek közül csak egy a módszer, lássuk a többit…

Alsóból felsőbe átmenet - hogyan könnyítsd meg?

Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?

Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Önálló tanulás

Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?

Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

időgazdálkodás tanítása kisiskolásoknak

Időgazdálkodás „tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

szókincsfejlesztés tippek szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

önértékelés készítés gyermekkel

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

Önértékelés készítés

Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész

Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.

tanulás támogatás

Hogyan támogasd a tanulásban?

Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!

motiváció a tanulásra

Motiváció a tanuláshoz

Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?

Önértékelés fejlesztése óvodásoknál - szülői tippekkel

Önértékelés fejlesztés óvodásoknál – hogyan csináld otthon?

Az önmagáról való gondolkodás képességének fejlesztése minél korábban, akár már ovis korban fontos a pozitív énkép és önbizalom kialakulásához. Minél korábban kezdjük támogatni ebben, annál hamarabb felismeri, hogy lehet és érdemes beszélni arról, amit csinál és ahogy megéli a helyzeteket. Szülői tippekkel – hogyan csináljátok otthon?

Iskolaelőkészítő az iskolában - Mire jó és mire nem?

Iskolaelőkészítő foglalkozások az iskolában – Mire jók és mire nem?

Nagyon sok iskola szervez iskolaelőkészítő foglalkozásokat az újonnan elsőbe indulóknak. Mire készülj, mire jók ezek a foglalkozások és mire nem? Mit tegyél, hogy a Te gyermeked magabiztosan kezdje az iskolát?

Elsős gyerek nyílt óra - mire figyelj?

Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán

Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek! Letölthető checklisttel!

Nyári tippek játékosan tanulási képességfejlesztésre

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben

Tanulási képességek fejlesztése játékosan a nyári szünetben? Igen, lehetséges, úgy hogy a gyerek számára is élvezetes legyen!

Kérek értesítést az új ovis-alsós témájú bejegyzésekről!

2 + 1 =

Érdekesnek találtad?

Oszd meg a barátaiddal is!

Adatvédelmi áttekintés
kooplab.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.