Tanulási módszerek gyerekeknek
TANULÁSI MÓDSZEREK GYEREKEKNEK
Szülőként gyakran szembesülünk aggodalommal, kétségbeeséssel, ha gyermekünk nincs jó viszonyban a tanulással.
Jogos a félelem attól, hogy a szenvedés, a „nem büszkélkedem” vele eredmények
befolyásolják a gyermek önmagába vetett hitét, énképét.
Ez számára bezárhat kapukat olyan lehetőségek előtt, amelyeket pedig megérdemelne.

Azért dolgozom, dolgozunk, hogy a gyerekek megkapják a legfontosabbat, ami a hosszú távú boldogulásukhoz kell: az érdeklődést és motivációt a tanulásra, jó tanulási módszereket és végül azt az önbizalmat és szociális képességeket, amelyekkel sikeresen tudnak működni bármely közösségben.
Péter Kata
tanulásfejlesztés-tréner és csapata
Így teszünk a gyerekekért
Többet, mint csak tanulási módszerek tanítását
SMART Start TANULÁS PROGRAMOK
Alsósoknak, felsősöknek és a gimnazista korosztálynak. A jól tanulás módszerei mellett szemléletet formálunk: felelősséget ébresztünk és tudatosságra ösztönözzük a tanulásban.
ONLINE TANULÁS TRÉNINGEK
Testreszabott tanulási módszerek megismerése és gyakorlása 5-12. osztályos gyerekeknek. Tanulási képességek felmérésével és szülői konzultációval. ADHD-s gyerekeknek is javasolt.
Fotógaléria
Tanulási módszerek gyerekeknek
Lapozz bele, hogy nálunk – ahol a GYEREK a fontos – hogyan zajlanak a foglalkozások!
Még több fotót és értékeléseket találsz az egyes foglalkozásoknál – válaszd ki, hogy mi érdekel!
Változások a tanulásában Velünk
…mert a JÓL tanulás módszerei tanulhatók
Épít az erősségeire
Ismeri az erősségeit és a fejlesztendő területeit a tanulásban. Képes a tanulási céltól függően tanulási technikát választani.
Jól tud jegyzetelni
Többféle vázlatkészítési technikát ismer, és ezeket készségszinten tudja használni. Jól választja ki, hogy milyen helyzetben melyiket alkalmazza a legjobb eredmény érdekében.
Motiválttá válik
Ismer technikákat a motivációja megteremtésére és fenntartására, és ezeket a gyakorlatban tudja alkalmazni.
Látja a lényeget
Megtalálja és el tudja különíteni egy szövegben a lényeges információt a lényegtelentől. Képes gyorsan és hatékonyan átlátni a szöveg belső struktúráját, így a hosszabb szövegek esetén sincsenek értelmezési problémái.
Tudatosabban tanul
Tanulási célnak megfelelő, több technikát használ. Jól tervezi a feladatokhoz az időt. Konkrét és mérhető tanulási célokat állít fel, és azokat eléri.
Felelősséggel tanul
Felismeri, hogy felelős a saját tanulásáért és eredményeiért. Képes kitartóan tenni az eredményért.
Jól osztja be az idejét
Jól tervezi a tanuló és pihenő idejét. A feladatait tudja priorizálni saját tanulási típusának és aktuális lelkiállapotának függvényében.
Sikerélménye van
A tanulási technikák használatával sikeresebb lesz a tanulás. Az eredmények pozitívan hatnak a motivációjára és tanuláshoz való viszonyára.
Tanulási módszerek gyerekeknek
Náluk mindig történik valami – Hírek, aktualitások a tanulás tanulásáról
Kezdődik a második félév – ismét megnyitjuk szülőknek a TANÍTSD TANULNI! SMART Start kihívást!
Minden napra EGY TIPP, hogy jól támogasd Őt otthon a tanulásban – egy sikeresebb második félévért!A kihívás ideje alatt folyamatosan számíthatsz ránk, válaszolunk a kérdéseidre, tapasztalataidra – nem leszel egyedül a kihívás teljesítésében :)!
CSATLAKOZÁS JANUÁR 30-ig!
Kis csoport, tevékenységre épülő tanulás, kipróbált módszerek az eredményes tanulás szempontjából fontos minden területen – ez a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tréning.
MEGJELENTEK A 2026. első féléves trénigidőpontok! Már lehet jelentkezni!
A Te gyereked milyen viszonyban van a tanulással? Tudd meg, milyen tanulási típusba tartozik, vagy mennyire motivált a tanulásra! Vajon sikerorientált vagy inkább kudarckerülő a tanulásban?
Érdemes előbb képben lenni, hogy jól segíthesd!
Kezdjétek az új évet OKOSABB tanulással! Tudd meg, mit és hogyan kell tenned otthon, hogy ÖNÁLLÓVÁ váljon a tanulásban.
Nézd meg, mit teszünk, hogy Nektek segítsünk! Alsós szülőknek kifejezetten ajánlott!
A pedagógusoknak is segítünk JÓ TANULÁSI MÓDSZEREKET tanítani a tanórán.
Hívd fel a gyermeked pedagógusának/osztályfőnökének figyelmét a kooplab – Sikerélmény a tanulás partneroldalára: a pedagógusoknak szóló tanitskooperativan.hu-ra!
Büszkék vagyunk, hogy 2024-hez hasonlóan IDÉN IS a kooplab – SMART Start Tanulás Programok felkerültek az EDISON100-as listára, mint olyan innovatív kezdeményezések, amelyek a gyerekek jövője szempontjából nélkülözhetetlen tudást adnak/képességeket fejlesztenek!
Eszközök, segítségek
A JÓ tanulási módszerek mellé
OKOSAN TANULOK tanulásmódszertani kártyák gyerekeknek – egy kezdő lépés az önállóan tanulni tudás felé.
Szülőknek is hasznos segítség, hogyan támogassák a gyereket a tanulásban való önállóságban.
SMART Start Tanulástervező mágnestáblák – hogy mindig minden feladat szem előtt legyen. Vizuális és cselekvéses tanulási típusú és ADHD-s gyerekeknek különösen hatékony segítség a tervezettebb, gyorsabb tanuláshoz!
Tanulási képességek felmérése, szülői konzultációk és egyénre szabott tanácsadás. Tantermi és online szülői kurzusok a gyerek tanulásának támogatására.
ADHD – szülő/gyerek közös tanulás tréningek.
Vendégkönyvünk
Szülők, gyerekek, pedagógusok mondják
Sokkal több értékelést olvashatsz az egyes tanulás programoknál! Kattints arra a programra vagy eszközre, ami felkeltette az érdeklődésedet – és olvasd el, mit mondanak róla azok, akik már kipróbálták! Állandóan frissül!
koopBlog
Tanulási módszerek gyerekeknek – Tippek
Személyesen kipróbált és hatékonyan alkalmazható tanulási és tanítási módszerek a mindennapok gyakorlatához szülőknek
Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész
Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.
Önértékelés – mint személyiség építő módszer 1. rész
Az önértékelés készítés fontosságáról már 8 éves kor felett. Miért fontos mentálhigiénés eszköz? Hogyan építi a személyiséget, erősíti a tudatosságot, növeli az önbecsülést? Letölthető önértékelés mintával külön az alsós és felsős korosztálynak.
Virtuális gyereklét – mit tegyen a szülő? 1. rész.
Mit tehet egy szülő, ha szabályozni szeretné a gyermek képernyő előtt töltött idejét? Hogyan birkóznak meg mások a problémával? Reprezentatív magyar kutatási adatokkal, hogy milyen stratégiával próbálják a szülők kordában tartani a gyerekek online életét. Milyen szülői csoportok különböztethetők meg?
Hogyan támogasd a tanulásban?
Tudd meg, hogyan tanul a leggyorsabban? TESZT és azonnali eredmény – hogy tudd, hogyan támogasd hatékonyan, ahogy NEKI a leghasznosabb!
Motiváció a tanuláshoz – 3. rész
Az előző két részben arról írtam, hogy miért kulcsfontos megtanítani a gyereknek megtalálni saját belső motivációját (mennyire nem hatékony és tartós a külső motiváció), illetve mi a motiváció meglétének szükségszerű feltétele. Ebben a részben a sikerélményről esik...
Motiváció a tanuláshoz – 2. rész
A motivált tanulás alapfeltétele a jó tanulási cél megléte. Hogyan jelölj ki jó tanulási célt? Milyen egy jó cél? Példákkal.
Motiváció a tanuláshoz
Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?
Online oktatás hatékonyan?
Lehet hatékony az online tanulás? Milyen egy jó online tanóra?





















