Tanulási módszerek gyerekeknek
TANULÁSI MÓDSZEREK GYEREKEKNEK

Szülőként gyakran szembesülünk aggodalommal, kétségbeeséssel, ha gyermekünk nincs jó viszonyban a tanulással.
Jogos a félelem attól, hogy a szenvedés, a „nem büszkélkedem” vele eredmények
befolyásolják a gyermek önmagába vetett hitét, énképét.
Ez számára bezárhat kapukat olyan lehetőségek előtt, amelyeket pedig megérdemelne.

Azért dolgozom, dolgozunk, hogy a gyerekek megkapják a legfontosabbat, ami a hosszú távú boldogulásukhoz kell: az érdeklődést és motivációt a tanulásra, jó tanulási módszereket és végül azt az önbizalmat és szociális képességeket, amelyekkel sikeresen tudnak működni bármely közösségben.
Péter Kata
tanulásfejlesztés-tréner és csapata
Így teszünk a gyerekekért
Többet, mint csak tanulási módszerek tanítását
SMART Start TANULÁS PROGRAMOK
Alsósoknak, felsősöknek és a gimnazista korosztálynak. A jól tanulás módszerei mellett szemléletet formálunk: felelősséget ébresztünk és tudatosságra ösztönözzük a tanulásban.
ONLINE TANULÁS TRÉNINGEK
Testreszabott tanulási módszerek megismerése és gyakorlása 5-9. osztályos gyerekeknek. Tanulási képességek felmérésével és szülői konzultációval. ADHD-s gyerekeknek is javasolt.
Fotógaléria
Tanulási módszerek gyereknek
Lapozz bele, hogy nálunk – ahol a GYEREK a fontos – hogyan zajlanak a foglalkozások!
Még több fotót és értékeléseket találsz az egyes foglalkozásoknál – válaszd ki, hogy mi érdekel!
Változások a tanulásában Velünk
…mert a JÓL tanulás módszerei tanulhatók
Épít az erősségeire
Ismeri az erősségeit és a fejlesztendő területeit a tanulásban. Képes a tanulási céltól függően tanulási technikát választani.
Jól tud jegyzetelni
Többféle vázlatkészítési technikát ismer, és ezeket készségszinten tudja használni. Jól választja ki, hogy milyen helyzetben melyiket alkalmazza a legjobb eredmény érdekében.
Motiválttá válik
Ismer technikákat a motivációja megteremtésére és fenntartására, és ezeket a gyakorlatban tudja alkalmazni.
Látja a lényeget
Megtalálja és el tudja különíteni egy szövegben a lényeges információt a lényegtelentől. Képes gyorsan és hatékonyan átlátni a szöveg belső struktúráját, így a hosszabb szövegek esetén sincsenek értelmezési problémái.
Tudatosabban tanul
Tanulási célnak megfelelő, több technikát használ. Jól tervezi a feladatokhoz az időt. Konkrét és mérhető tanulási célokat állít fel, és azokat eléri.
Felelősséggel tanul
Felismeri, hogy felelős a saját tanulásáért és eredményeiért. Képes kitartóan tenni az eredményért.
Jól osztja be az idejét
Jól tervezi a tanuló és pihenő idejét. A feladatait tudja priorizálni saját tanulási típusának és aktuális lelkiállapotának függvényében.
Sikerélménye van
A tanulási technikák használatával sikeresebb lesz a tanulás. Az eredmények pozitívan hatnak a motivációjára és tanuláshoz való viszonyára.
Tanulási módszerek gyerekeknek
Náluk mindig történik valami – Hírek, aktualitások a tanulás tanulásáról
Szeptember 20-tól folytatódik a SMART Start Tanulás Klub alsósoknak és felsőbe készülőknek a Pasaréti Közösségi Házban! Rendszert tanítunk az otthoni tanuláshoz – és még a házi feladat is elkészül!

SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyam 4 modulban – minden, ami a hatékony tanuláshoz kell! Önismeret, motiváció, tanulási technikák és tanulás tervezés – időbeosztás! Kis csoport, kevés elmélet, sok gyakorlat 🙂
Megjelentek az őszi tanfolyami időpontok!

SMART Start Intenzív tanulás nagy gimnazistáknak az őszi szünetben! 4 nap, 4+1 forró téma a tanulásról. Coaching jellegű, gyakorlatorientált foglalkozás, pályaorientációval megfűszerezve azoknak, akik még nem tudják, merre lesz a tovább…
TANULÁS TANÍTÁS online kurzus szülőknek szeptember 30-án! Itt a helyed, ha szeretnéd tudni, hogyan segíts neki az új tanévben a tanulásban úgy, ahogyan az NEKI HASZNOS!
Eszközök, segítségek
A JÓ tanulási módszerek mellé
OKOSAN TANULOK tanulásmódszertani kártyák gyerekeknek – egy kezdő lépés az önállóan tanulni tudás felé.
Szülőknek is hasznos segítség, hogyan támogassák a gyereket a tanulásban való önállóságban.
SMART Start Tanulástervező mágnestáblák – hogy mindig minden feladat szem előtt legyen. Vizuális és cselekvéses tanulási típusú és ADHD-s gyerekeknek hatékony segítség a tervezettebb, gyorsabb tanuláshoz!
Tanulási képességek felmérése, szülői konzultációk és egyénre szabott tanácsadás. Tantermi és online szülői kurzusok a gyerek tanulásának támogatására.
ADHD – szülő/gyerek közös tanulás tréningek.
Vendégkönyvünk
Szülők, gyerekek, pedagógusok mondják
Sokkal több értékelést olvashatsz az egyes tanulás programoknál! Kattints arra a programra vagy eszközre, ami felkeltette az érdeklődésedet – és olvasd el, mit mondanak róla azok, akik már kipróbálták!
koopBlog
Tanulási módszerek gyerekeknek – Tippek
Személyesen kipróbált és hatékonyan alkalmazható tanulási és tanítási módszerek a mindennapok gyakorlatához szülőknek
Elsős a gyerek – 5 dolog, amire figyelj az első iskolai bemutató órán
Mire figyelj, ha meghívnak az első bemutató órára az iskolában? Mit nézz az osztályban, mire figyelj a pedagógus munkájában? Praktikus tippek elsős gyereket nevelő szülőknek!
SMART Start Önismeret #modultörténetek
#modultörténetek – a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyam egyes moduljaihoz tartozó tréneri reflexió. Bepillantást enged a kulisszák mögé…mi és miért történik a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyamon.
Eredményes tanuláshoz szükséges képességek – a JÓL tanuláshoz
Az eredményes tanuláshoz szükséges képességek – mi nélkülözhetetlen a JÓL tanuláshoz?
Apák napi személyes ajándék APÁNAK – és az öröm garantált
Személyes, egyedi és gyermek által készített ajándék Apák napjára. Ettől az apukák biztosan meghatódnak és évek múltán is fogják forgatni. Nem kell vágni, ragasztani – a gyermek csak rajzol vagy ír és rajzol – foglalkoztatónak sem utolsó. Nézd meg, hogy néz ki, ha elkészült!
Alsóból felsőbe átmenet – hogyan könnyítsem meg?
Alsóból felsőbe menet a gyerekek örülnek - mert még nem tudják, mi vár rájuk - , a szülők pedig aggódnak. Vajon hogy fogja venni a gyerek az akadályokat? A bejegyzésben górcső alá vesszük, milyen képességekre, készségekre van szükség, hogy a gyermekben hosszasan...
Rossz ceruzafogás – hogyan javítsd ki?
A gyerekek 60%-a úgy kerül iskolába, hogy nem jól fogja a ceruzát – ezzel nem lenne semmi probléma – erre van az alsó, hogy ezt korrigálja – , de 30-as osztálylétszámnál nehéz dolga van a pedagógusnak. Tippek szülőknek, hogyan vegyék saját kezükbe a dolgot, hogy az írás ne gyötrelem, hanem sikerélmény legyen!
Játékos fejlesztő foglalkozások otthonra – OVI-SULI TOP 10
TOP 10 otthoni fejlesztő foglalkozás iskolába készülő ovisoknak – játék a maximumon, csak a háztartásban meglévő eszközökkel.
Önálló tanulás – hogyan vedd rá az önálló tanulásra?
Önálló tanulás – Segíted vagy akadályozod? Hogyan vedd rá az önálló tanulásra? Mit tegyél és mit ne tegyél? SZÜLŐI TESZT-tel