Tanulási módszerek gyerekeknek
TANULÁSI MÓDSZEREK GYEREKEKNEK
Szülőként gyakran szembesülünk aggodalommal, kétségbeeséssel, ha gyermekünk nincs jó viszonyban a tanulással.
Jogos a félelem attól, hogy a szenvedés, a „nem büszkélkedem” vele eredmények
befolyásolják a gyermek önmagába vetett hitét, énképét.
Ez számára bezárhat kapukat olyan lehetőségek előtt, amelyeket pedig megérdemelne.

Azért dolgozom, dolgozunk, hogy a gyerekek megkapják a legfontosabbat, ami a hosszú távú boldogulásukhoz kell: az érdeklődést és motivációt a tanulásra, jó tanulási módszereket és végül azt az önbizalmat és szociális képességeket, amelyekkel sikeresen tudnak működni bármely közösségben.
Péter Kata
tanulásfejlesztés-tréner és csapata
Így teszünk a gyerekekért
Többet, mint csak tanulási módszerek tanítását
SMART Start TANULÁS PROGRAMOK
Alsósoknak, felsősöknek és a gimnazista korosztálynak. A jól tanulás módszerei mellett szemléletet formálunk: felelősséget ébresztünk és tudatosságra ösztönözzük a tanulásban.
ONLINE TANULÁS TRÉNINGEK
Testreszabott tanulási módszerek megismerése és gyakorlása 5-12. osztályos gyerekeknek. Tanulási képességek felmérésével és szülői konzultációval. ADHD-s gyerekeknek is javasolt.
Fotógaléria
Tanulási módszerek gyerekeknek
Lapozz bele, hogy nálunk – ahol a GYEREK a fontos – hogyan zajlanak a foglalkozások!
Még több fotót és értékeléseket találsz az egyes foglalkozásoknál – válaszd ki, hogy mi érdekel!
Változások a tanulásában Velünk
…mert a JÓL tanulás módszerei tanulhatók
Épít az erősségeire
Ismeri az erősségeit és a fejlesztendő területeit a tanulásban. Képes a tanulási céltól függően tanulási technikát választani.
Jól tud jegyzetelni
Többféle vázlatkészítési technikát ismer, és ezeket készségszinten tudja használni. Jól választja ki, hogy milyen helyzetben melyiket alkalmazza a legjobb eredmény érdekében.
Motiválttá válik
Ismer technikákat a motivációja megteremtésére és fenntartására, és ezeket a gyakorlatban tudja alkalmazni.
Látja a lényeget
Megtalálja és el tudja különíteni egy szövegben a lényeges információt a lényegtelentől. Képes gyorsan és hatékonyan átlátni a szöveg belső struktúráját, így a hosszabb szövegek esetén sincsenek értelmezési problémái.
Tudatosabban tanul
Tanulási célnak megfelelő, több technikát használ. Jól tervezi a feladatokhoz az időt. Konkrét és mérhető tanulási célokat állít fel, és azokat eléri.
Felelősséggel tanul
Felismeri, hogy felelős a saját tanulásáért és eredményeiért. Képes kitartóan tenni az eredményért.
Jól osztja be az idejét
Jól tervezi a tanuló és pihenő idejét. A feladatait tudja priorizálni saját tanulási típusának és aktuális lelkiállapotának függvényében.
Sikerélménye van
A tanulási technikák használatával sikeresebb lesz a tanulás. Az eredmények pozitívan hatnak a motivációjára és tanuláshoz való viszonyára.
Tanulási módszerek gyerekeknek
Náluk mindig történik valami – Hírek, aktualitások a tanulás tanulásáról
Kis csoport, tevékenységre épülő tanulás, kipróbált módszerek az eredményes tanulás szempontjából fontos minden területen – ez a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tréning.
Új őszi szünet utáni tréning időpontokra már lehet jelentkezni!
A pedagógusoknak is segítünk JÓ TANULÁSI MÓDSZEREKET tanítani a tanórán.
Hívd fel a gyermeked pedagógusának/osztályfőnökének figyelmét a kooplab – Sikerélmény a tanulás partneroldalára: a pedagógusoknak szóló tanitskooperativan.hu-ra!
Őszi szünetben gimnazistáknak SMART Start Intenzív tanulás: két erőteljes nap, hogy lendületet kapjanak és 100%-ban „kihívásállóak” legyenek a félév zárásáig.
Nézd meg, mit mondtak az eddigi SMART Start Intenzíves diákjaink a tréningről!
Nézd meg, milyen intézményekben jártunk már, és milyen visszajelzéseket kaptunk az osztályközösségeknek szervezett iskolai tanulás tréningekről a résztvevőinktől és a pedagógusoktól!
Vedd fel Velünk a kapcsolatot, ha az osztálynak jól jönne a segítség a tanulásban!
ÚJ! Gimnazistáknak SMART AI program – Hogyan használja felelősséggel és tudatosan a mesterséges intelligenciát, hogy az az ÖNÁLLÓ gondolkodást segítse, ne pedig kiváltsa azt?
Őszi szünetben újra elérhető program, jelenléti foglalkozás!
A Te gyereked milyen viszonyban van a tanulással? Tudd meg, milyen tanulási típusba tartozik, vagy mennyire motivált a tanulásra! Vajon sikerorientált vagy inkább kudarckerülő a tanulásban? Van-e elég önbizalma, hogy sikerrel vegye az akadályokat?
Érdemes előbb képben lenni, hol tart, hogy úgy segíthess, ahogyan az a leghasznosabb Neki!
Tudd meg, hogy az önállóan, felelősséggel és eredményesen tanuló gyermek NEM CSAK a mesében létezik 🙂
Hogy ez nálatok is VALÓSÁG legyen, azért nagyon sokat tudsz szülőként otthon tenni. Az ÖNÁLLÓ tanulóvá nevelés már alsó elején elkezdődik, de mindig jobb felsőben-későn elkezdeni (amikor már sokasodnak a problémák), mint soha.
Nézd meg, MI mit teszünk azért, hogy ez a most még mesébe illő állapot Veletek együttműködve számotokra is elérhetővé váljon!
Alsós és felső elején járó gyermekek szüleinek kifejezetten ajánlott körülnézni!
FRISS! Büszkék vagyunk, hogy 2024-ben, 2025-ben, és 2026-ban is
a SMART Start Tanulás Programok EDISONPROGRAM minősítést nyertek, mint olyan innovatív kezdeményezések, amelyek a gyerekek jövője szempontjából nélkülözhetetlen tudást adnak/képességeket fejlesztenek!
A rangos szakmai elismerést az Edisonplatform Gondolkodó Köre ítéli oda évente azoknak a gyerekprogramoknak, amelyek szakmailag hiteles módon, élményalapon fejlesztik a jövőállóság szuperkompetenciáit. Vagyis kreatív gondolkodásra hívják a gyerekeket, együttműködésre tanítják őket, építik az önbizalmukat, és közben segítenek abban is, hogy jól érezzék magukat a világban. 🙂
Mindezt a szülők ajánlásával és a Gondolkodó Kör szakértőinek – akik pedagógusok, pszichológusok, kutatók – minősítésével. A Gondolkodó Kör tagjai olyan ismert és elismert személyiségek mint például Balatoni József – Jocó bácsi, Dr. Kádár Annamária, Bojti Andrea gyermekpszichológus, Dr. Rab Árpád jövőkutató, Steigervald Krisztián generációkutató, Mészáros Antónia UNICEF Magyarország ügyvezető igazgató, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, és még többen, akik értik a gyermeki lélek működését és jól ismerik a 21. század kihívásait.
Eszközök, segítségek
A JÓ tanulási módszerek mellé
OKOSAN TANULOK tanulásmódszertani kártyák gyerekeknek – egy kezdő lépés az önállóan tanulni tudás felé.
Szülőknek is hasznos segítség, hogyan támogassák a gyereket a tanulásban való önállóságban.
SMART Start Tanulástervező mágnestáblák – hogy mindig minden feladat szem előtt legyen. Vizuális és cselekvéses tanulási típusú és ADHD-s gyerekeknek különösen hatékony segítség a tervezettebb, gyorsabb tanuláshoz!
Tanulási képességek felmérése, szülői konzultációk és egyénre szabott tanácsadás. Tantermi és online szülői kurzusok a gyerek tanulásának támogatására.
ADHD – szülő/gyerek közös tanulás tréningek.
Vendégkönyvünk
Szülők, gyerekek, pedagógusok mondják
Sokkal több értékelést olvashatsz az egyes tanulás programoknál! Kattints arra a programra vagy eszközre, ami felkeltette az érdeklődésedet – és olvasd el, mit mondanak róla azok, akik már kipróbálták! Állandóan frissül!
koopBlog
Tanulási módszerek gyerekeknek – Tippek
Személyesen kipróbált és hatékonyan alkalmazható tanulási és tanítási módszerek a mindennapok gyakorlatához szülőknek
Motiváció a tanuláshoz – 2. rész
A motivált tanulás alapfeltétele a jó tanulási cél megléte. Hogyan jelölj ki jó tanulási célt? Milyen egy jó cél? Példákkal.
Motiváció a tanuláshoz
Melyik az igazán működőképes: ha külső eszközökkel ösztönözzük a gyerekünket a tanulásra, vagy ha inkább megtanítjuk, hogyan teremtse meg a saját motivációját?
Online oktatás hatékonyan?
Lehet hatékony az online tanulás? Milyen egy jó online tanóra?
Játékos olvasástechnika alsósoknak
Alsóban megtanulunk olvasni. A biztonságos szövegértés alapja a jó olvasástechnika. Néhány bevált játékos gyakorlat az olvasási technika fejlesztéséért.
Magolni vagy nem magolni… ez itt a kérdés
A magolás problémái és hogyan tudjuk azt helyettesíteni, hogy értelme is legyen a tanulásra fordított időnek és erőfeszítésnek?
Kirándulás nagyobbakkal – hogyan vedd rá Őket?
Nagyobb gyerekeket kimozdítani az asztal mellől, a digitális térből embert próbáló feladat. A levegőre menni, kirándulni pláne nem menő. Jó stratégiát és tervszerű kivitelezést kíván a szülőtől. Így valósítsd meg lépésről-lépésre.




















