SMART Start Tanulástervezővel gyorsabban megy

a tanulás!

A tanulási idő tervezése és tudatos beosztása a hatékony tanulás első lépése. A SMART Start Tanulástervező táblája ebben segít, legyen még alsós vagy már felsős a gyermeked.

Fejleszti az idővel való jó gazdálkodás képességét, a tanulással kapcsolatos motivációt és a gyermek önbizalmát, önértékelését.

Miért és kinek ajánljuk a SMART Start Tanulástervezőt?

A gyerekek egyik legnagyobb problémája a tanulással, hogy minden kétszer annyi ideig tart, mint kéne, mert nem tudják az időt beosztani – emelik ki a szülők. Az idővel való okos gazdálkodás képessége a tanulásnál legalább annyira fontos, mint egyébként: ne a végén rohanjunk és stresszeljünk, hanem tervezzünk előre és lássuk időben a ránk váró feladatokat. Ezt teszi kézzelfoghatóvá a gyerekek számára a SMART Start Tanulástervező.

Péter Kata ötletgazda

tanulásfejlesztés tréner

Nekem van gimnazistám és éppen felsős gyermekem, mindkettejükön látom, hogy az idejükkel ha tudatosabban bánnának, sokkal rövidebb idő alatt esnének túl a kötelezőkön. Ezért örültem, amikor közös fejlesztésként létrejöhetett a SMART Start tanulástervező. Nagy segítség lesz a gyerekeknek abban, hogy megtanuljanak felelősséggel előre tervezni, és ezáltal hatékonyabbá és gyorsabbá tenni saját “munkájukat”, a tanulást. 

Berényi Judit gyártó és forgalmazó

lurkonaptar

Kezdő tervezőknek, alsós korosztálynak –  a heti feladatok ütemezésére

R

Önállóságra, tanulásban való szervezettségre nevel – a napokhoz kezdetben a vonatkozó órarend szerinti tantárgymágneseket lehet feltenni, ez később – amikor már több az otthoni tanulnivaló – a napi tanulási idő tervezésére, beosztására szolgál.

R

Önismeretet, önértékelést fejleszt – a sikermágnesek az adott iskolában töltött nap értékelésére használandók kezdetben. Később a gyerek egy-egy tanulási részfeladat időre való elvégzését jelöli ezekkel, ezáltal tudatosítva sikerélményét. A siker megélése fontos a tanulás iránti motiváció megteremtésében. Bővebben a motiváció “termelésről” a koopblog Motiváció a tanulásban c. bejegyzéssorozatában olvashatsz.

R

Heti tennivalók tudatos tervezésére sarkall – a tábla Figyelem mezőin az adott héten várható számonkérések, dolgozatok idejének megjelenítésével. Ezáltal van lehetősége a felkészülését is tervezni, időzíteni, így nem marad el vagy az utolsó pillanatra egy-egy fontos feladat.

R

Előre gondolkodásra, az idő tervezésére és beosztására ösztönöz – a következő heti számonkérések megjelenítése lehetőségével a határidős feladatok is szem előtt vannak, nem felejtődnek el.

Kezdő tervezőknek a heti feladatok beosztására – alsósoknak

Önállóságra, tanulásban való szervezettségre nevel

A napokhoz kezdetben a vonatkozó órarend szerinti tantárgymágneseket lehet feltenni, ez a hely később – amikor már több az otthoni tanulnivaló – a napi tanulási idő tervezésére, beosztására szolgál.

Önismeretet, önértékelést fejleszt

A sikermágnesek az adott iskolában töltött nap értékelésére használandók kezdetben. Később egy-egy tanulási részfeladat általa tervezett időre való elvégzését jelöli vele, ezáltal sikerélményét tudatosítja. A siker tudatos megélése fontos a tanulás iránti motiváció megteremtésében. Bővebben a motiváció “termelésről” a koopblog Motiváció a tanulásban c. bejegyzéssorozatában olvashatsz.

Heti tennivalók tudatos tervezésére sarkall

A tábla Figyelem mezőin az adott héten várható számonkérések, dolgozatok idejének megjelenítésével. Ezáltal van lehetősége a felkészülését is tervezni, időzíteni, így nem marad el vagy az utolsó pillanatra egy-egy fontos feladat.

Előre gondolkodásra, az idő tervezésére, beosztására ösztönöz

A következő heti számonkérések megjelenítése lehetőségével a határidős feladatok is szem előtt vannak, nem felejtődnek el.

Alsós SMART Start Tanulástervező – kezdőknek

SMART Start tanulástervező alsósoknak

Tanulástervező mágnestábla

A tanulástervező mágneses tábla felületei:

A, B – kezdő tervezőknek a heti órarend megjelenítésére (A), haladóbbaknak az otthoni tanulási idő beosztására szolgáló felület. (B).

CFigyelem mező: a héten előre tudott dolgozatok vagy számonkérések jelölésének helye.

D – a következő héten várható dolgozatok, számonkérések megjelenítésének helye.

E – mágnescsík, amelyen az épp nem használt mágnesek tárolhatók.

SMART Start tanulástervező alsósoknak

Alsós tantárgy- és sikermágnesek

30 db tantárgymágnes – csak olyan tantágyak, amelyekből otthon készülni kell (20 db előre nyomott, 10 db írható, személyre szabható)

2 db sikermágnes – amellyel a gyermek jelölheti az adott napon sikeresen teljesített feladatokat. A megjelenített siker motiváló erővel bír a kitartóbb munkára.

A SMART Start Tanulástervező tábla okos használatához alsósoknak tippeket  a koopblogon vagy a kooplab Fb oldalán is olvashatsz.

Tanulási idő tervezés – Hogyan kezdd el a gyerekkel?

SMART Start Tanulástervező Karácsonyi ajánlat

SMART Start tanulástervező alsósoknak
A SMART Start Tanulástervező bevezető ára: 15.000 Ft

 Karácsonyi ár:  13.000 Ft*

Fontos információ: *A karácsonyi ár csak a 2021. december 23. éjfélig leadott megrendelésekre érvényes. A megrendelés gomb megnyomásával átirányítunk a lurkonaptar – a SMART Start Tanulástervező forgalmazója – felületére. A megrendelést az űrlap kitöltésével, személyes és szállításra vonatkozó adataid megadásával véglegesítheted. Fizetés átutalással előre vagy utánvéttel a kézbesítést követően. Termék szállítási határidő: megrendelést követő 3-4 munkanap. A termék ára a szállítási költséget nem tartalmazza. Hogy biztosan megérkezzen karácsonyra, rendeld meg minél hamarabb – a karácsonyi időszak nagyon zűrös a Lurkónaptárnál is!

Haladó tervezőknek, felsős korosztálynak –  a tanulási idő optimalizálására

R

A napi tanulnivaló tervezésére, az egyes feladatok időigényének becslésére használható.

R

Rendszeres használata lehetőség a önreflexióra, amely a diák önmagáról való gondolkodását, önismeretének mélyülését eredményezi.

R

Egyszerűen és látványosan megjeleníti a hét tennivalóit, ugyanakkor figyelmeztet a következő hét kihívásaira is.

R

Kézzelfogható, mindig szem előtt van, nem kikapcsolható vagy zárható be egy mozdulattal, ami vizuális típusú tanulóknak nagy segítség.

R

Digitális detoxikáló hatású.

R

Kiegészítő mágnesekkel akár a házimunka, otthoni feladatok tervezésére és észben tartására is használható.

Haladó tervezőknek, felsős korosztálynak – a tanulási idő optimalizálására

A napi tanulási idő tervezésére ösztönöz

Az otthoni tanulási idő beosztása, az egyes feladtokhoz részidők rendelése motiváló erővel bír, csökkenti a figyelem elkalandozásának mértékét – hisz van egy cél, és egy hozzá tartozó idő, ami alatt valamit be kell fejezni. A jó az egészben az, hogy maga tűz ki saját magának részcélokat, így motiváltabbá válik az elérésükre, mint más által számára kitűzött cél esetén.

Önismeretet, önértékelést fejleszt

Rendszeres használata lehetőség az önreflexióra, amely a diák önmagáról való gondolkodását, önismeretének mélyülését eredményezi.

Csökkenti az "elfelejtettem" vagy "nem volt elég időm rá" panaszokat

Mivel egyszerűen és látványosan megjeleníthetők a hét tennivalói, illetve a következő hét kihívásai, és mindig szem előtt van, rászorítja a diákot arra, hogy a fontos dolgokra időben kerítsen sort, ne hanyagolja, halassza el azokat.

Segítség vizuális illetve cselekvéses tanulási típusú diákoknak

Kézzelfogható, mindig szem előtt van, nem kikapcsolható vagy zárható be egy mozdulattal. Látványosan jeleníti meg a hét, illetve a következő héten várható feladatokat.

Digitális detoxikáló hatása van

Végre egy olyan eszköz, amely nem kapcsolódik sem telefonhoz, sem számítógéphez. Használata kézzelfogható, a mágnesek rendezgetése önmagában a tanulási folyamat végiggondolására ösztönöz. 

Otthoni teendők számon tartására is használható

Kiegészítő mágnesekkel akár a házimunkában való tevékeny részvételt is ösztönözheti (mint rendrakás, saját szoba takarítás stb.).

Felsős SMART Start Tanulástervező – a gyors és hatékony tanulásért

SMART Start tanulástervező felsősöknek

Tanulástervező mágnestábla

A tanulástervező mágneses tábla felületei:

A – kezdő tervezőknek a heti órarend megjelenítésére alkalmas.

B – haladók tervezőknek a napi otthoni tanulási idő beosztására szolgál.

CFigyelem mező: a héten előre tudott dolgozatok vagy számonkérések jelölésének helye.

D – a következő héten várható dolgozatok, számonkérések megjelenítésének helye.

E – mágnescsík, amelyen az épp nem használt mágnesek tárolhatók.

SMART Start tanulástervező felsősöknek

Tantárgy- és sikermágnesek

30 db tantárgymágnes – csak olyan tantágyak, amelyekből otthon készülni kell (25 db előre nyomott, 5 db írható, személyre szabható)

2 db sikermágnes – amellyel a diák jelölheti az adott napon sikeresen teljesített feladatokat. A megjelenített siker motiváló erővel bír a kitartóbb munkára.

SMART Start Tanulástervező Karácsonyi ajánlat

SMART Start tanulástervező felsősöknek
A SMART Start Tanulástervező bevezető ára: 15.000 Ft

 Karácsonyi ár:  13.000 Ft*

Fontos információ: *A karácsonyi ár csak a 2021. december 23. éjfélig leadott megrendelésekre érvényes. A megrendelés gomb megnyomásával átirányítunk a lurkonaptar – a SMART Start Tanulástervező forgalmazója – felületére. A megrendelést az űrlap kitöltésével, személyes és szállításra vonatkozó adataid megadásával véglegesítheted. Fizetés átutalással előre vagy utánvéttel a kézbesítést követően. Termék szállítási határidő: megrendelést követő 3-4 munkanap. A termék ára a szállítási költséget nem tartalmazza. Hogy biztosan megérkezzen karácsonyra, rendeld meg minél hamarabb – a karácsonyi időszak nagyon zűrös a Lurkónaptárnál is!

Kérdésed van a SMART Start Tanulástervezőről?

Írd ide az üzented, minden kérdésre, megjegyzésre örömmel válaszolunk 🙂