Alsóból felsőbe átmenet TESZT – Felkészült-e a gyermeked a változásra?

Az alsóból felsőbe való átmenet mindig egy stressz, a szülőknek talán még inkább, mint a gyerekeknek.

A Tesztkérdések megválaszolásával azonnal kapsz eredményt, hogy a gyermekednél van-e még tennivaló – akár a nyár folyamán – , hogy sikerélmény legyen a tanulás felsőben! Új tantárgyak, mennyiségileg is több tananyag, új tanárok – új tanítási módszerek, több önálló tanulás (iskolai keretek között már csak választható, és nem kötelező a tanulószoba, ahol mégis dedikált idő volt a tanulásra) – csak néhány a rá váró kihívások közül. Bonyolíthatja a Te helyzetedet, hogy vannak gyermekek, akiknél a felsős lét kezdete már a kiskamaszkor megérkezte is, amikor a gyerekek már nem fogadják tárt karokkal a szülői tanácsokat, a tanulás terén sem 🙂

Tudd meg, hogy milyen képességek és készségek megléte fontos a felsőben való boldoguláshoz – olvasd el a témában írt bejegyzésünket!

A Teszt végén – ha kéred – a válaszaid/helyzetetek ismeretében tudunk immár testreszabott megoldásokat ajánlani a Te gyerekednek is, hogyan orvosold az elmaradásokat még akár az új tanév kezdetéig. 

DE addig is lássuk az Alsóból felsőbe átmenet TESZTET!

Adatvédelmi áttekintés
kooplab.hu

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.