v

Általános kérdések

Mi a különbség a SMART Start tanulásfejlesztés és a kooplab tanulás tréning között?

A SMART Start – ahogyan a nevében is benne van – komplex tanulásfejlesztés, amely a tanulási technikák oktatása mellett olyan, a tanulás szempontjából kulcsfontos egyéb területekre is koncentrál, mint a motiváció és az időgazdálkodás. Tapasztalataink szerint mindkét területen nagyok a hiányosságok a gyerekek körében. A SMART Start programok személyes oktatással zajlanak, csoportokban, ahol a szociális képességek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

A kooplab tanulás tréningek online zajlanak. A cél, hogy minden gyerek személyre szabottan kapjon tanulás technikai segítséget. Tehát a kooplab tanulás tréningek fókusza a tanulási technikák és módszerek megismertetése és begyakoroltatása, a gyerek egyéniségének, domináns tanulási típusának és képességeinek megfelelően.

Mi az előzetes szülői konzultáció?

Lehetőség a szülőnek, hogy elmondja, ő hogyan látja a gyermeke tanulását. Megfogalmazza, miben látja a legnagyobb problémát, és melyek azok a területek, ahol a legnagyobb fejlődést szeretné látni.

Mi az értékelő megbeszélés célja a tréninget követően?

Az értékelő megbeszélésen szülő és diák együtt vesznek részt. Visszacsatoljuk egymásnak a tapasztalatokat, a diák értékeli saját tapasztalatait és közösen irányokat fogalmazunk meg, hol és hogyan van még lehetőség fejlődni.

Aggodalmaim vannak az online miatt, hogy nem fog figyelni a gyerek

Érthető az aggodalom, hiszen – én is láttam itthon – tapasztaltuk, milyen kevéssé hatékony az online iskolai oktatás, ahol a tanár csak beszél,  „leadja az anyagot”. Az én online óráimon folyamatos a párbeszéd, az interakció és a feladat, a gyerekeknek nincs módjuk arra, hogy mással foglalkozzanak. Tehát az online még hatékonyabb is, mint egy tantermi oktatás, ahol a csoportban van 20-30 gyerek, de ugyanúgy nincs módjuk megszólalni, kifejteni a véleményüket, és azonnali személyre szabott visszacsatolást sem kapnak.

Milyen online felületen zajlik a tréning?

Zoom v. Google Meets. A felület elérési linkjét a foglalkozás előtt 1 órával küldöm. Fontos, hogy rendelkezzen kamerával a gép, amelyről a gyerek bejelentkezik, szerencsésebb laptopról vagy PC-ről.

Milyen technikai feltételek szükségesek?

– jó minőségű internetkapcsolat,

– asztali PC vagy laptop (telefonról nehezebb az aktív részvétel), lehetőség szerint kamerával,

– nyomtatási lehetőség (nem feltétel, de megkönnyíti a feladatok megoldását),

–  Zoom v. Google Meets telepítése a gépre (ebben tudok segíteni, ha kell), a felületet nem szükséges előzetesen ismerni, az pár perc alatt megtanulható.

Lehet-e összevonni több alkalmat?

Igen, megbeszélés szerint pl. 4 alkalom teljesítése akár egy nap alatt is megvalósítható.

Van-e ismétlő kedvezmény?

Igen, ha részt vett a tréningen a gyerek 5. osztályosan, majd 8.osztályban ismét úgy gondoljátok, hogy nem ártana bővíteni, kiegészíteni a tanultakat, akkor szeretettel várlak. Ismétlő kedvezmény 20%.

Van-e testvérkedvezmény?

Igen, bármely online tréningünkön vesz részt az egyik gyermek a családból, a másik 2000 Ft kedvezményt kap, amennyiben 6 hónapon belül jelentkezik tanulás tréningre. 

Befizettem a tréning díját, de mégsem tudunk részt venni

Ha valamilyen oknál fogva nem tudtok részt venni, egyeztetünk másik időpontot. A tréning díjmentesen lemondható a résztvevő diák felméréséig. Amennyiben a felmérést követően mondjátok le, a befizetett összegből levonásra kerül a szülői konzultáció és a gyerek felmérésére fordított idő arányos óradíja. Bővebben ld.  ÁSZF vonatkozó pontja.

Egyéni tanulás tréning - Kérdések

Kinek javasolt az egyéni tréning?

Olyan gyerekeknek/szülőknek, akik azt igénylik, hogy a tréning maximálisan testreszabott legyen: mind a tananyag, mind a gyakorlati részek a gyerek egyéni problémáira adjanak megoldást. SNI papírral rendelkező gyerekek esetén mindenképp személyes konzultáció szükséges, mert a tréning anyaga-feladatai alapvetően nem részképesség-zavaros gyerekek igényei szerint vannak kialakítva, és a tréner sem fejlesztő-gyógypedagógus.

Testvérpár jelentkezhet-e?

Természetesen, ha ketten szeretnének jelentkezni egy családból, akkor van mód rá, akkor is, ha pl. az egyik gyerek 5. osztályos, a másik 7. osztályos. A kisebbnek a tréning 4 alkalmas, a nagyobbnak van plusz egy alkalom. Fontos, hogy két külön gépről kell bejelentkezniük. A testvérkedvezmény mértéke 2000 Ft.

Kapunk-e kedvezményt, ha ketten jelentkezünk?

Az egyéni tréning maximális létszáma 2 fő. Igen, van kedvezmény, ld. egyéni tréning árak.

Jelentkezz egyéni tréningre vagy kérj időpontot személyes beszélgetésre!

Kis csoportos tanulás tréning - Kérdések

Kinek/kiknek javasolt csoportos tréning?

– Egykorú, akár egy osztályba járó kis csoportnak.

– Olyan gyerekeknek, akik szeretnek társaságban lenni, tanulni egymás tapasztalataiból, egymástól is.

A csoportos tréning – a személyesség és egyéni figyelem megtartása mellett – lehetőséget ad változatos pedagógiai eszközök alkalmazására, így jobban tudja aktiválni és motiválni a diákokat.

A csoportos tréning létszáma 3-6 fő. 

A tréner fenntartja magának a jogot, hogy a kis csoportos tréning résztvevőinek számát kiegészítse 6 főig.

Olyan szülőknek javaslom megfontolni a csoportos tréninget, akik ...

szeretnék, ha a gyerekeik nem csak tanulás technikákat tanulnának, hanem a folyamat közben fejlődhetnének szociális téren is: együttműködni, egymást meghallgatni, vitatkozni, érvelni, közösen problémát megoldani. Ezek mind olyan készségek, amelyek fejlesztésére az iskolában nem kerül sor (tisztelet a kivételnek, mert szerencsére vannak kivételek is). 

Van-e csoport kedvezmény?

3 fő felett minden új  csatlakozó 2000 Ft-tal csökkenti a tréningen résztvevő minden diák tréning díját. Bővebben ld. kis csoportos tréning árak. 

Megszerveztünk egy csoportot, hogyan jelentkezzünk?

Jelöljetek ki egy kapcsolattartót, aki a csoport nevében kommunikál. A kapcsolattartó vegye fel a kapcsolatot, igényeljen személyes konzultációt a honlapon keresztül. A személyes konzultáció csoportos, az érintett gyerekek szüleivel egy időben beszélgetünk, online.

Ha eldöntöttétek, hogy megvalósul a tréning, akkor megrendelést követően megállapodunk a diákok egyéni felmérésének időpontjában (egy időben valósul meg, a csoport összes tagjával).

Módosíthatók-e az egyes alkalmak időpontjai?

Alapesetben nem, a csoport minden tagja tartja magát az előzetesen megállapodott időpontokhoz. Különleges esetben, a csoport minden tagjának beleegyezésével lehet másik időpontra javaslatot tenni.

Betegség miatt nem tudott részt venni az egyik alkalmon

Egy alkalom pótlására van lehetőség. A tréner vállalja, hogy a következő alkalom előtt a lemaradt diáknak összefoglalja a tananyagot, a feladatokat és kiegészítő anyagokat megkapja elektronikusan.

Jelentkezz csoportos tréningre vagy kérj időpontot személyes beszélgetésre!

Iskolai tanulás tréning - Kérdések

Ki szervezhet iskolai tanulás tréninget?

Volt példa, hogy pedagógus keresett meg, mert szükségesnek tartotta az osztály számára, és arra is, hogy szülői közösség képviseletében egy szülő. Tehát akár szülő, akár pedagógus. 

Csak iskolai keretek között szervezhető tanulás tréning?

Nem feltétlenül, bár a tréningek árai nem kalkulálnak helyszín bérleti díjjal és hétköznap, iskolaidőre ütemezettek. Amennyiben szeretnél nagyobb csoportnak (de nem osztályközösségnek) tréninget szervezni, lépj kapcsolatba, hogy megbeszélhessük a részleteket.

Iskolai tanulás tréning esetén milyen kedvezmények vannak?

Az iskolai tanulás tréningek árai eleve kedvezményesek. Amennyiben egy intézmény több osztálya számára rendel tréninget, akkor az árak módosulhatnak. Kérj testreszabott árajánlatot.

Hány fős osztály esetén valósul meg a tréning?

A minimális létszám minden iskolai tréning esetén 25 fő. Amennyiben az osztálylétszám alacsonyabb, mint 25 fő, a tréning minimális díja 25 főre kalkulált (az egy főre jutó tréning költsége magasabb a honlapon megadott listaárnál).

Van-e lehetőség a témákat bővíteni?

Az iskolai tanulás tréningen feldolgozott témák korosztályon számára javasoltak. Olyanok, mint egy étlap, a szülői közösség vagy pedagógus eldöntheti, melyek az adott közösség számára legfontosabbak. A javasolt témák számát lehet növelni abban az esetben, ha az tanulás tréningre fordított idő arányosan nő. A tréning gyakorlatorientált, tehát nem előadás. Itt a gyerekek cselekvő résztvevők, nem passzív hallgatók (ez utóbbi esetben lehetne növelni a témák számát az időkeret változatlansága mellett).

Intézményi megrendelés esetén lehetséges készpénzfizetés?

Az átutalásnak szerencsésebb, de kivételes esetben készpénzfizetés lehetséges a tréning megkezdése előtt, amennyiben a megrendelőt elektronikusan kitöltötték és az visszaigazolásra is került. A készpénzfizetés számla ellenében valósul meg, amelyet a tréning után elektronikusan kézbesítünk a kapcsolattartó címére.

Van-e lehetőség előzetes online szülői tájékoztatás megtartására?

Igen, ha egy szülő vagy pedagógus úgy gondolja, segít a tréning megszervezésében, szívesen tartunk az érintett szülőknek-pedagógusoknak online tájékoztatót. Ilyen irányú igényeket kérjük, hogy a kapcsolati űrlapon jelezzétek.

Jelentkezz iskolai tanulás tréningre vagy kérj időpontot személyes beszélgetésre!

Kérj időpontot személyes konzultációra kötelezettség nélkül!

5 + 9 =