Késztesd gondolkodásra, ne könnyítsd meg a dolgát a feladattal!

Ha közös tanuláskor azt mondja, nem érti a feladatot – első körben ne higgy neki! Ahelyett, hogy szájbarágod, mit kell csinálni, javasolj inkább megküzdési stratégiát. Az „olvasd el még egyszer fennhangon”  vagy „húzd alá az utasításban, amit csinálni kell” csodákat szokott tenni.

Ugyanez vonatkozik egy ismeretlen szóra. Ne magyarázd meg rögtön, hanem helyezd az adott szót más kontextusba (mondj vele egy másik mondatot). Hagyd, hogy maga rájöjjön, mit jelenthet. Még jobb, ha körbeíratod vele, amire magától rájött – és így tovább tudod pontosítani a szó értelmét és az AHA-élmény megmarad neki.

Akkor segíts neki a tanulásban, ha kifejezetten megkér rá!

Az irányító – feladatokat számon tartó szerepből lépj át a háttérből támogató szerepbe. Ne te figyelmeztesd, ha dolgozat, felelés, beadandó vagy házi feladat határidő közeledik – bízd rá. Ha eddig ez másképp volt, szükséges a változás előtt egy megbeszélés a gyerekkel, ahol tudatosítod, hogy mostantól te nem fogod figyelmeztetni, mert ez az Ő dolga – az ő felelőssége.

Szabj meg határidőt egy nap, ameddig rendelkezésre állsz!

„Lehet hozzám fordulni este 8-ig, utána már nem tudok tanulással foglalkozni”. Hét végén meg lehet adni egy tól-ig időtartamot. Szintén akkor korrekt a gyerekkel és magunkkal szemben is, ha megelőzi egy beszélgetés, és egy próbaidő, amíg a gyerek az új szabályt megszokja. A következetesség azonban alapvetően fontos – ha nem tartod és tartatod be, még akár „ha ég a ház is”  –  , akkor nem lesz eredmény.

Így állj hozzá, ha valami kudarc vagy sikertelenség éri! Hagyd, hogy szomorú legyen, és azt megfogalmazza, ne próbáld kicsinyíteni, bagatellizálni a rossz élményét. Az értő figyelemmel való hallgatás (javaslat, vigasztalás, másképp kellett volna prédikáció nélkül stb.), a biztatás (aha, igen…, folytasd, és még… kezdetű mondatok) és a visszatükrözés („értem, hogy ez elszomorított”, „láthatóan rosszul érintett…” stb.) azok az eszközök, amelyekkel nem kommunikációs sorompókat építesz, hanem az elfogadást erősíted. Érdemes visszatérni a témára később, ha már feloldódott benne a rossz érzés, „mit tanultunk belőle” céllal. Hagyd, hogy ő fogalmazza meg a tanulságot.

Olvassátok közösen, felváltva az esti mesét!

A felváltva olvasáskor a gyerek  gyakorolja a fennhangon való olvasást, amire az iskolában,  – bármennyire is ügyes a pedagógus – nincs elég idő. Gyakorlatlan olvasóként felkerülni felsőbe, ahol sokkal nagyobb szövegmennyiséget kell gyorsan átlátni, az maga a pokol. A gyereknek azért, mert megugorhatatlan akadálynak látja, a szülőnek azért, mert neki kell felolvasnia a tananyagot, hogy a gyerek valamennyire fel tudjon készülni. Ezt fogod kivédeni ezzel a tippel, ha rendszeresíted az olvasást!

Fejleszd a szövegértési képességét!

Szintén nem jut elég idő rá az iskolában – otthon, esti mese olvasás során fejlesztheted a szókincsét, a szöveg mgértésének képességét. Hogyan? Időnként megállva olvasás közben, a szöveggel kapcsolatos kérdések feltevésével, egy-egy nehezebb szóra való rákérdezéssel. Ha nagyon benne él a történetben, akkor ne állj meg közben. Olvasás végén mindig keríts sort, hogy visszakérdezz néhány fontos momentumra a történetben – mi is történt? miért is történt? Emlékszel, mi is volt a neve annak a gyümölcsnek, amit Galléros Fecó…? stb.

Foglalkozz a lényegkiemelési képességének fejlesztésével, a lényeg megfogalmazásának gyakoroltatásával!

Szintén a meseolvasás az apropó – meséltesd el, amit olvasott/olvastatok Apának, nagyinak, kisöcsinek. Ha a saját szavaival kell megfogalmaznia egy történetet, azzal megalapozod az értelemmel tanulást. Meséltesd olyan témákban, ami őt érdekli – pl. foglaltasd össze a legújabb számítógépes játékban történteket – ezzel szintén a lényeg megragadására ösztönzöd.

Tudatosítsd, hogy a felszereléséért ő a felelős!

Ne állj neki vasárnap este ceruzát hegyezni helyette – legyen a tolltartó, a tanszerek és a táska bepakolás az Ő felelőssége. A felszerelés hiányából fakadó tanítónénis szemöldökráncolást pedig szintén Ő vállalja be.

Használjatok olyan önálló tanulást támogató eszközöket, amelyek segítik a gyereket a feladatok rendszerezésében, átlátásában, az idő tervezésében! Ilyenek lehetnek például egy óra (hagyományos számlapos, nem telefon vagy digitális óra), amelynek segítségével megbecsülheti magának egy-egy feladat megoldásához szükséges időt. Vagy olyan füzet, akár erre a célra készült tábla, tanulástervező, amelyben vizuálisan is megjeleníthetők a napi-heti tennivalók. Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy a gyerek irányítsa a saját tanulását, ő ossza be az iskolai feladatait.

Tanulástól függetlenül adj neki otthoni feladatot, amit az ő felelőssége elvégezni. Ha pl. a gyerek tudja, hogy az ő dolga játék után elpakolni (és ezt a szülő nem oldja meg helyette a „gyorsítsunk, mert különben sohasem lesz meg”-re hivatkozással), akkor lesz tapasztalata a „meg KELL csinálni”-ról, így van esély a feladattudatának  fejlődni. Az eredmény: az iskolában vagy otthoni tanuláskor sem lép ki könnyen a feladathelyzetből, nem a kényelmesebb utat választja.

Ne ess kétségbe, ha az elején nem megy minden gördülékenyen – beugrik néhány nem tökéletes jegy, felszerelés hiányról beírás születik stb. Türelemre lesz szükség, amíg a gyerek is megérzi a felelősség súlyát, és alkalmazkodik a megváltozott helyzethez.

Légy kitartó, és ne add fel! A szabályokat, amiket – megbeszélést követően – bevezettetek, következetesen tartsátok be, akkor számíthatsz az elvárt eredményre.