Szülőként gyakran szembesülünk aggodalommal, kétségbeeséssel, ha gyermekünk nincs jó viszonyban a tanulással.

Jogos a félelem attól, hogy a szenvedés, a “nem büszkélkedem” vele eredmények

befolyásolják a gyermek önmagába vetett hitét, énképét.

Ez bezárhat kapukat olyan lehetőségek előtt, amelyeket pedig megérdemelne.

Örülne a szívem, ha látnám, hogy a gyerekek az iskolában megszerzik a hosszú távú boldogulásukhoz szükséges szerintem három legfontosabbat: az érdeklődést és a motivációt a tanulásra, a megfelelő tanulási technikákat és végül azokat a szociális képességeket, amelyekkel később sikeresen tudnak működni bármely közösségben.

Azon dolgozom, hogy  a képzéseimen – online és tantermi körülmények között is – a legtöbbet adjam át ezekből a diákoknak. Hiszem, hogy így  – bármilyen pályát is választanak – boldogulni fognak, hiszen minden eszközük rendelkezésre áll majd.

Péter Kata 

tanulásfejlesztő tréner

Tanulásfejlesztés eredmények

Változások

Már rövid távon: a gyerek a hatékonyabb módszerekkel való tanulás következtében szervezettebb, kevesebb időt tölt az íróasztal mellett.

Közép távon javulnak az eredményei,  sikeresebbnek érzi magát a tanulásban.

Hosszabb távon pozitívan változik a gyermek tanuláshoz való hozzáállása.

Tudatosabban tanul

Tanulási célnak megfelelő, több technikát használ. Jól tervezi a feladatokhoz az időt. Konkrét és mérhető tanulási célokat állít fel, és azokat eléri.

L

Épít az erősségeire

Ismeri az erősségeit és a fejlesztendő területeit a tanulásban. Képes a tanulási céltól függően az erősségeit kihasználó  tanulási technikát választani.

Felelősségtudata nő

Felismeri, hogy felelős a saját tanulásáért és eredményeiért. 

Jól osztja be az időt

Jól tervezi a tanuló és pihenő idejét. A feladatait tudja priorizálni saját tanulási típusának és aktuális lelkiállapotának függvényében.

Motiválttá válik

Ismer technikákat a motivációja megteremtésére és fenntartására, és ezeket a gyakorlatban tudja alkalmazni.

Sikerélménye van

A tanulási technikák használatával sikeresebb lesz a tanulás. Az eredmények pozitívn hatnak a motivációjára és tanuláshoz való viszonyára. 

|

Vendégkönyv

Szülők, gyerekek, pedagógusok mondták

“A tréning abszolút hiánypótló és minden fontos tanulási területre koncentrált. Külön kiemelném a személyre szabottságot és Kata energikus, motiváló és szenvedélyes hozzállását. Csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Terei-Vígh Krisztina, Ételérzés Online Főzőiskola alapítója, gasztroblogger

“Mozgalmas tréning volt, nagyon sok hasznos újat tanultam. A motivációban és a halogatás problémában voltam nagyon érintett, de csak voltam 🙂 !”  Terei-Vígh Tami, 6. o.

Köszönöm, hogy ilyen türelmesen terelgetted hétről hétre a cseppet sem könnyű korszakát élő lányomat. Azt mondta, hasznos volt, kritikus megjegyzés alig volt. 🙂

N.Kinga, Emma 8.o. édesanyja

Annának élmény volt a közös tanulás, a társaival segítették egymást végig. Rengeteget kaptunk, jó lenne, ha az iskolában is így tanulnának :).

Emese, Anna 7.o. édesanyja

 A csoportmunkák voltak a legjobbak… egyébként az egész tök hasznos volt. A 2 perces technikákban nem hittem az elején, de tényleg működnek, azóta könnyebb elkezdeni a dolgokat.

Alíz, 8. o.

Nagyon kellett ez a tréning a nyolcosztályos gimi miatt, mert nem fogad el tőlem tanácsot, hogyan is érdemes tanulni. Örülök, hogy foglalkoztál vele és rád hallgatott”.

S. Andi, Bali 5. o. édesanyja

A stresszkezeléses technikák szuperek, a témazáró-felelés már nem gyomorgörcs. A vázlatolás eleinte nehezebben ment – nem volt kedve időt szánni rá -, de miután megmutattad, mennyi időt spórol vele, használja. A pihenőidő jobb eltöltésén még dolgozunk. 🙂

K.Ildikó, Alex 6.o.édesanyja

Tartottam az online oktatástól, mert rossz iskolai tapasztalataink voltak a járvány idején. De a tréningen nem volt ideje menet közben egyebet csinálni. Végig lelkes volt, szerette a csapatmunkákat. Már látszik, hogy jobban szervezett. Az eredményeket majd látjuk. Nagyon köszönjük.

Csilla, Péter 6.o. édesanyja

A hallás utáni jegyzetelés volt nagyon problémás nekem, ezen sikerült változtatni. A paráim még megvannak, de már egészséges szinten tudom tartani, köszönöm a lehetőséget.

Bius, 7.o.

“A stresszkezeléses technikák szuperek, a témazáró-felelés már nem gyomorgörcs. A vázlatolás eleinte nehezebben ment – nem volt kedve időt szánni rá -, de miután megmutattad, mennyi időt spórol vele, használja. A pihenőidő jobb eltöltésén még dolgozunk. 🙂

K.Ildikó, Alex 6.o.édesanyja

“Tartottam az online oktatástól, mert rossz iskolai tapasztalataink voltak a járvány idején. De a tréningen nem volt ideje menet közben egyebet csinálni. Végig lelkes volt, szerette a csapatmunkákat. Már látszik, hogy jobban szervezett. Az eredményeket majd látjuk. Nagyon köszönjük.”

Csilla, Péter 6.o. édesanyja

“A hallás utáni jegyzetelés volt nagyon problémás nekem, ezen sikerült változtatni. A paráim még megvannak, de már egészséges szinten tudom tartani, köszönöm a lehetőséget.”

Bius, 7.o.

“Elsőéves gimis osztályfőnökként szükségesnek tartottam a tanulás tréninget, hogy a gyerekek fel tudják venni a ritmust. Hatékony volt a tréning, a gyerekek élvezték a csoportos munkát.  Segítség volt hallani a tanulás tervezésről, a célok fontosságáról is. Hasznos volt a vázlatkészítéses rész, nálunk elég jellemző, hogy hallás után kell leírniuk önállóan, ami fontos. Az önismereti részeket különösen értékelték a gyerekek.”

Sz. Bajkó Ildikó, 7. oszt. osztályfőnök, Budapest, Szent István Gimnázium

“Nagyon hálás vagyok, hogy meg tudtuk szervezni a tréninget az iskolában, hála a szülői szuper közösségnek. A gyerekek nagyon élvezték, és jók a szülői visszajelzések is.”

P. Lászlóné, 4. oszt. osztályfőnök

i

koopBlog

Tanulási tippek, tapasztalások

Személyesen megtapasztalt, kipróbált és hatékonyan alkalmazhatók a mindennapok gyakorlatában.

SMART Start Motiváció #modultörténetek

SMART Start Motiváció #modultörténetek

#modultörténetek – a SMART Start komplex tanulásfejlesztés tanfolyam egyes moduljaihoz tartozó tréneri reflexió. Bepillantást enged a kulisszák mögé…mi és miért történik a tanfolyamon.

bővebben
Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban?

Sikerorientált vagy kudarckerülő a tanulásban a gyerek? A kudarckerülők még jobb képességek birtokában sem tudják ugyanazt az eredményt hozni, mint kevésbé jó képességű, de sikerorientált társaik. 5 perces Gyorsteszttel tudd meg, milyen beállítottságú a gyermeked!

bővebben
Megtalálja a lényeget? – lényegkiemelés fejlesztés játékosan

Megtalálja a lényeget? – lényegkiemelés fejlesztés játékosan

A lényeg kiemelésének képessége az olvasott szövegből a hatékony és sikeres tanulás alapja. Mégis a gyerekek egy része küzd, nem érti amit olvas, elvész az információk között, és nem tud különbséget tenni lényeges és lényegtelen között. Mit tehet a szülő, ha segíteni szeretne a problémán?

bővebben
Időgazdálkodás “tanítása” kisebbeknek

Időgazdálkodás “tanítása” kisebbeknek

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

bővebben
Gerinckímélő ülés tanuláskor – hogyan?

Gerinckímélő ülés tanuláskor – hogyan?

Hogyan üljön a gyerek otthoni tanuláskor? Milyen széket válasszunk? Mire figyeljünk oda? A helyes, gerinckímélő üléssel nem pusztán egészségügyi problémákat előz meg, hanem a tanulását is hatékonyabbá teheti. Mutatjuk, hogyan…

bővebben
Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Szókincs fejlesztés – játékosan: 3 Tipp szülőknek

Az életkornak megfelelő szókincs és az árnyalt kifejezőkészség a tanulási képességek egyik legfontosabb összetevője, meghatározója. A szókincs bővítésének egyik eszköze az olvasás, amit a mai gyerekek nem visznek túlzásba, hisz annyi minden más érdekesebb, könnyebb, szórakoztatóbb dolog van kéznél. Szülőként tehetünk a gyerekünk szókincsének gazdagításáért, játékosan, hogy ne csak számára, hanem számunkra is élmény legyen a közösen eltöltött idő. 3 gyakorlatban is kipróbált tipp (ami még kamaszoknál! is bevált), nyárra, akár a közös étkezések idejére.

bővebben
Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Önértékelés – Tippek szülőknek 2. rész

Gyakorlati tippek, tanácsok szülőknek, hogyan kezdjenek hozzá egy otthoni önértékelés elkészítésének. Tanév végén fontos és aktuális. Fejleszti a gyermek személyiségét, önbizalmát, pozitív énképét.

bővebben
Virtuális gyereklét – mit tegyen a szülő? 1. rész.

Virtuális gyereklét – mit tegyen a szülő? 1. rész.

Mit tehet egy szülő, ha szabályozni szeretné a gyermek képernyő előtt töltött idejét? Hogyan birkóznak meg mások a problémával? Reprezentatív magyar kutatási adatokkal, hogy milyen stratégiával próbálják a szülők kordában tartani a gyerekek online életét. Milyen szülői csoportok különböztethetők meg?

bővebben
Hogyan támogasd a tanulásban?

Hogyan támogasd a tanulásban?

Milyen tanulási utak vannak a gyereknél? Ismerd meg, hogy tudd, hogyan támogathatod hatékonyan az önálló tanulásban! 3 perces kérdéssor kitöltésével

bővebben
Időgazdálkodás kamaszoknak – tanítható?

Időgazdálkodás kamaszoknak – tanítható?

Az idővel való jó gazdálkodás nem szuperképesség, amivel születni kell. Azt meg lehet tanulni, és felnőtt korára az ember szerez ebben tapasztalatokat: kinek jobban, kinek kevésbé megy. Törvényszerű, hogy a gyerekeink is a maguk kárán, esetleg keserves tapasztalatokat követően jöjjenek rá az idővel való jó sáfárkodás módszereire, vagy mi szülők tehetünk ezért? Erre ad választ és a hogyan-ra gyakorlati útmutatót a bejegyzés… hamarosan.

bővebben