10+1 Tipp szülőknek

Hogyan támogasd hatékonyan a gyereked tanulását?

Taktilis, cselekvéses tanulási utas gyerek

cselekvéses tanulási út

A kérdéssor, amire válaszoltál, egy egyszerűsített változata egy sokkal bonyolultabb, több mint 30 kérdésből álló kérdőívnek, amelyet az egyéni tréningek előtti felméréshez használunk. Ennek segítségével – 7 tanulási út – vizsgálatával, %-osan meghatározottan derül ki, mely(ek) számára a leghatékonyabb utak.

A cselekvéses tanulási utas gyereket szokták még érzékelés útján tanulónak, kinesztetikus, motorikus típusnak is hívni – ezek mind azt jelentik, hogy az információk megértésének, feldolgozásának és elraktározásának legfontosabb útja a mozgás, a cselekedve tanulás.

Mi jellemzi a gyereket, akinek domináns tanulási útja a taktilis-cselekvéses tanulás?

A legnehezebb neki csendben ülni. Ha ül, akkor is matat valamit, jár a keze-lába. Kínszenvedés neki a 45 perces tanóra. Számára a „cselekedve tanulás” elve érvényes, akkor rögzülnek igazán a tanult dolgok, ha valamilyen mozgással vannak összekapcsolva. Általában írni is szeret, hiszen az is egyfajta mozgás (ebben lehetnek különbségek a fiúk és lányok közöttwink). Az ebbe a típusba tartozó gyerek általában fejlett mozgáskészséggel rendelkezik, jó a testfelépítése, koordinációja, állóképessége.

Beszédét gyakran kíséri élénk gesztikuláció, erősek a non-verbális jelzései (testbeszéddel szinte többet elmond, mint szavakkal). Jobban fel tud idézni történéseket, mint amit hallott vagy látott.

Szeret kísérletezni, összerakni, szétszedni, építeni valamit. Értékeli a fizikai módon kifejezett dicséretet, elismerést, mint az ölelés vagy a vállveregetés.

Ha figyelmes a tanító néni/osztályfőnök, akkor az ilyen típusú gyerekeket küldi táblaszivacsot kimosni (ahol még van), vagy a szertárból behozni az órai szemléltető eszközöket – így segíti őket és óvja meg magát a plusz fegyelmezéstől.

Mit tehetsz szülőként, hogy hatékonyan segítsd a tanulását?

Minden bizonnyal sort kerítettél már arra, hogy megtaláljátok a sportágat, amiben ki tudja elégíteni a napi mozgásszükségletét és levezetni a felesleges energiákat az iskolában töltött hosszú ülős órák után. Az ilyen típusú gyerekeknek a heti 3-4 alkalmas, intenzív mozgással és energiabefektetéssel járó edzés létfontos.

Tippek

első tipp cselekvésesen tanulóknak

Fontos, hogy ne hagyd az íróasztal mellett 20 percnél hosszabb ideig tanulni, főleg, ha nem írásbeli munkáról van szó. Ha több a tananyag, mint amit el lehet végezni ennyi idő alatt, akkor osszátok be a tanulnivalót 20 perces „foglalkozásokra”. Két foglalkozás között tartson min.5 perc szünetet.

második tipp cselekvésesen tanuló gyereknek

Az 5 perces pihenőidőt használja mozgásra. Álljon fel, menjen el az asztaltól, lehetőség szerint a szobáját is hagyja el. Szívjon friss levegőt, tornásszon. A kütyüzés, a szociális élet a neten a haverokkal tanulás közben kifejezetten a tanulás/információfeldolgozás és rögzülés ellen hat.

harmadik tipp cselekvéses tanulónak

Készítsetek tervet a napi tanulásról: milyen sorrendben mit fog tanulni és ehhez rendeljetek részidőket. Ez több szempontból is fontos lehet, főként egy olyan gyereknek, aki alapból nem szívesen ül neki a tanulásnak. Ha megtanulja (ez idővel egyre pontosabban fog menni) jól megbecsülni, hogy melyik típusú feladathoz mennyi időre van szüksége, akkor beláthatóvá válik a tanulás vége is (ami motivál). A terv elkészítésében az elején biztosan kell segíteni: a nagyobbaknak észérvekkel megmagyarázni, mire jó ez és miért nem időpocsékolás, a kisebbeknek azért, hogy megtapasztalják, hogyan kell tervezni. Kerüljétek az elektronikus tervező alkalmazásokat, használjatok inkább egy darab papírt: kelljen írnia a feladat listáját, a tervezett időt!

negyedik tipp a cselekvésesen tanulóknak

Tanulás közben is szabad, sőt kell is mozognia. Verstanulásnál járkálni, matekpélda megoldásánál rágózni vagy stresszlabdázni. Amíg ötletel egy fogalmazáson, mozogjon. Ha el kell olvasnia valamit, otthon hintázzon a széken. Egy példa cselekvéshez kötött tanulásra: Alsós tanítványom nagyon küzdött az ly vagy j helyesírás problémával. Azt javasoltam a szülőnek – mivel mozgásos tanulási utas volt a gyermek – , hogy a így gyakorolják: ly-nak írandó szó – felugrás és guggolás, j-vel írandó szó egy guggolás. Szülő mond egy szót (pl. bagoly), gyermek elvégzi a helyes mozgást (felugrás és guggolás), és ki is mondja, hogy ly-nal írjuk.

ötödik tipp cselekvésesen tanuló számára

Matematika tanulásnál, a szöveges feladatok megoldásánál segíti a gondolkodást, a megértést, ha rajzol, vagy akár az elemiben megszokott módon kirakja a feladatot babból vagy tésztából. Ez egy kis kreativitással nem csak tizes számkörben megvalósítható (pl. a különböző színű babszemek lehetnek különböző értékűek: ezrek, tízezrek stb.).

6. tipp cselekvésesen tanulóknak

Idegennyelv tanulásnál a szókártyák (egyik oldal a magyar szó, másik oldal az idegen nyelvű szó) elkészítése és rendezgetése a hatékony út a memorizálásra. A helyes írásmódot pedig a levegőben az ujjával való nagymozgásos írással rögzítheti magának. A kártyák összekeverésével, a magyar oldal alapján kimondja az idegennyelvű szót, majd a kártya megfordításával ellenőrzi magát.

7. tipp a mozgásos úton tanuló segítségére

Neki nem megoldás a tanár órai, táblára felírt vázlata, abból nem fog tudni jól tanulni. Fontos önállóan vázlatot készítenie, lehetőség szerint kézzel írva. Ha még nehezen megy a lényeg kiválasztása, a tanórai vázlatot követve és azt kiegészítve készítse el a sajátját. Nagyobb gyereknél a dolgozatra készült „puska cédulák” elkészítése már nagy lépés a megjegyzés felé (nem is kell használnia).

8. tipp a taktilis úton tanuló gyerek segítségére

Bátorítsd a színes ceruzák, filcek használatára a vázlat készítésénél! A színek, formák a jobb agyfélteke mozgósító eszközei, ezek alkalmazásával hatékonyabb a felidézés.

9. tipp

A cselekvéses tanulási utas diákok jellemző mondása, hogy „sokkal jobban le tudok írni egy tárgyat, ha megfogom, mintha nézem”. Sok olyan dologról tanulnak a suliban, amit könnyű kézzelfoghatóvá tenni. A környezeti nevelés keretein belül pl. a növényeket, a zöldség- gyümölcsöket testközelbe lehet hozni (megvenni a közértbe, megvizsgálni, szétbontani stb.) de akár Magyarország nagytájait is  meg lehet építeni gyurmából.  A történelem felsőben már egy picit trükkösebb, ott marad a többféle típusú vázlat készítése.

tizedik tipp a cselekvéses tanuló segítségére

Bátorítsd minél több olyan tevékenységre, amit a kezével végez: rajzoljon, gyúrjon, fúrjon-faragjon, szereljen.

Tudatosítsd benne, hogy akkor lesz maradandó, amit megtanul, ha az információkat mozgással kapcsolja össze (ez nem lesz ellenére, az biztos wink).

plusz 1 tipp

Ha még abban a korban van, hogy  hagyja magát ellenőrizni, esetleg igényli is, hogy kikérdezd tőle, amit megtanult, akkor csináld kreatívan: pl. a feltett kérdésekre a választ pantomimmal adja, csak mozgással. Ezzel segíted a rögzítést, képet kaphatsz arról, hogy érti-e, amit tanult, és a játékkal asszociációs kapcsolatokat teremthet magának (amire számonkérésnél támaszkodhat). Kipróbáltan jó móka hétvégén, amikor kicsit több idő van smile!

Ha szívesen olvasnál bevált módszerekről, hogyan támogathatod a gyereked a tanulásban,

kövesd a kooplab oldalát a Facebookon is!

SMART Start Tanulás tananyag
SMART Start Tanulás tananyag

SMART Start Tanulás tananyag – Módszert ad a gyereknek az önálló és eredményes tanuláshoz!

Jobb időben elkezdeni letenni az okos tanulás alapjait!

A SMART Start Tanulás tananyag 2-3 és 4-5. osztályos gyerekeknek, osztályfokonként differenciált tananyag, tehetséggondozó kiegészítő programmal.

Begyakoroltatja az időtervkészítést is a feladatokhoz!

Részletekért kattints a képre!

Kérdésed vagy konkrét problémád van? Írd meg bátran, szívesen segítek!

9 + 14 =